1

A Telenor ismét keresi azokat a fiatal gondolkodókat, akik a digitális megoldások kreatív alkalmazásával segíthetnek ledönteni a társadalmi korlátokat. A Telenor várja azon 20-28 éves, angolul kitűnően beszélő pályázók jelentkezését, akik elkötelezettek a társadalmi, gazdasági és/vagy környezeti ügyekben, felsőfokú tanulmányokat folytatnak, vagy már diplomával rendelkeznek, és tudásukkal, munkájukkal a fejlődést […]

A Samsung Electronics nyerte el 2016 legkreatívabb hirdetője díját a Cannes Lions nemzetközi kreatívfesztiválon, a világ vezető kommunikációs szakembereinek és hirdetőinek legrangosabb összejövetelén. „Az év kreatív hirdetője” díjat azok a vállalatok nyerhetik el, amelyek az adott évben a leginkább kreatív és jelentőségteljes lépéseket tették a marketing területén. A Samsung az […]

A Toshiba enyhén szólva sem remekelt idén. Nem elég, hogy tavasszal nyilvánosságra került, hogy a társaság „kreatívan” a könyvelt, mint kiderült az elmúlt hat évben a ténylegesnél jóval nagyobb árbevételek szerepeltek a könyvelésben, ami milliárd dolláros korrekciót tett szükségessé. A legnagyobb leépítés a szórakoztatóelektronikai üzletágat érinti, itt 6800 munkavállalótól fognak […]

Érdekes – zene/slam, filmkészítési valamint kreatív – pályázatot írt ki a Magyar Telekom a szeptember utolsó szombatján megrendezendő 8. Fenntarthatósági Nap kapcsán. A „Te meddig vagy?” témakörben meghirdetett pályázattal a világban zajló gazdasági, társadalmi vagy környezeti szempontból való eltávolodásra szeretné felhívni a figyelmet a rendezvény főszervezője, a Magyar Telekom. Gazdaság, […]

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Invitel innovációs seregszemléje, ám a nevezők még korántsem fogytak ki az ötletekből. Nincs két egyforma elképzelés, mégis van közös vonás a pályázatokban: az egyedi megvalósítás. A meghosszabbított nevezési határidőnek köszönhetően április 26-ig még bárki pályázhat az InnoMax Díjra. Az eddig beérkezett pályázatok alapján idén is […]

A Magyar Telekom vadonatúj internetes, mobilon is egyszerűen használható alkalmazása, az Elismerős, különleges és tartalmas karácsonyi ajándék készítésére biztat mindenkit. Arra, hogy idén egyszerűen lepjük meg egymást őszintén kimondott, szívből jövő elismeréseinkkel és dicséreteinkkel. Mindezt kreatív formában: az üzeneteket kedves origamikba rejtve. Mivel pedig a hozzánk közel álló emberek társaságában […]

A japán SoftBank telekommunikációs vállalathoz ment át a Sony vállalat Xperia okostelefon-családjának fejlesztéséért felelős kreatív igazgató, Kurozumi Kicsiró – írta a Financial Times nyomán az MTI. Kurozumi szeptemberben hagyta ott a Sonyt, és a SoftBank mostani bejelentése szerint előző munkaköréhez hasonló pozíciót tölte be náluk, azaz okostelefonok fejlesztésén dolgozik. A […]

  Szeszély, reklám, vagy bármi más sodorjon is bennünket egy brand profiljához, az Ipsos nemzetközi vizsgálata szerint a válaszadók több mint harmada posztol kérdéseket, fejti ki ötleteit, oszt meg képeket, vagy mond véleményt egy-egy márkáról. Ezáltal ezen oldalak látogatói tulajdonképpen társ-tartalomszolgáltatókká válnak. Nemzetközi szinten a 35 év alattiak 44 százalékban, […]

  A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által a szerzői jogi ágazatok gazdasági súlyát meghatározó vizsgálat alapján a magyar gazdaság bruttó hozzáadott értékének 7,85 százalékát adják ezen ágazatok, és az összes foglalkoztatott 7,98 százaléka e szektorokban tevékenykedik. A számítások szerint a szerzői jogi ágazatok 2009-ben a magyar gazdaság bruttó hozzáadott értékét […]

Kreativitási versenyt hirdetett minden húszéves európainak az unió huszonhét tagállamában az Európai Bizottság (EB) Generation 1992 címmel. A résztvevők tollal, ecsettel, fényképezőgéppel, számítógéppel, táblagéppel vagy mobiltelefonnal fejezhetik ki véleményüket, tapasztalataikat, elvárásaikat az egységes európai piacról, oktatásról, állampolgárságról, álláslehetőségekről, vállalkozásokról, kultúráról, szabadidőről, valamint a fogyasztás és a környezet kapcsolatáról. Az egyes […]