Új elnököt és alelnököt választott a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) közgyűlése, és az elnökségben is voltak személycserék. Takács Tibor korábbi elnök lemondott pozíciójáról, és távozott a szervezetből mivel karrierjét a KPMG vezető tanácsadójaként folytatja. Utóda Strausz György lett, aki 2016 óta alelnökként segítette Takács munkáját. Az elismert szakembernek nem lesz […]

A jelenlegi árazási szinteken már nem igazán vonzóak az üzleti célú ingatlanok a befektetők többsége szerint, míg az it-szektorba és az egészségügybe történő befektetések jól jövedelmezhetnek a közeljövőben – derül ki a KPMG befektetői körben végzett felméréséből. Míg 2017-ben a magyarországi befektetések 2,7 milliárd euróra becsült összegének még több mint […]

Többek között a modern infokommunikációs megoldások ismeretének hiánya okozhatja, hogy a Bell Research tavalyi felmérése szerint a digitalizációt a magyarországi vállalkozók csupán tíz százaléka tartja fontosnak. Mátrai Gábor, a Bell Research stratégiai tanácsadója elmondta, a vállalkozások számára az egyik legnagyobb kihívást az új ügyfelek elérése, illetve a versenyképesség növelése jelenti, […]

Szigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ húsz legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődő kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek – állítja Kardos Krisztina, a KPMG Legal szakértője. Bár a közös nemzetközi fellépést nehezíti, hogy a téma fogalmai sem teljesen letisztultak, azért azt már látni lehet, hogy […]

Az Uber versenyelőnye minimálisra csökken az Európai Bíróság szerdai ítélete következtében, amely szerint az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó cégnek a taxi szolgáltatókkal azonos szabályoknak, engedélyezési eljárásoknak és biztosítéki követelményeknek kell megfelelnie – hívták fel a figyelmet a KPMG szakértői. Szimler Gergő, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje a közleményben […]

Egy tavalyi kutatás eredményei szerint Magyarországon a fogyasztók 36 százaléka vásárol a világhálón keresztül, addig az uniós átlag 53 százalék, ráadásul az elköltött pénz alig két és fél százalékát adják ki a magyarok ezen az úton. Az Acronis több mint ötezer petabájtnyi adatot véd; ezek több mint ötszázezer olyan vállalkozáshoz tartoznak, amelyek […]

A KPMG Tanácsadó Kft. nyerte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, az „IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása” tárgyú, GINOP 3.1.3-15 számú projekt folyamat minőségbiztosítási feladatainak ellátására kiírt tenderét. A szerződés eredetileg becsült összértéke 17,95 millió forint, ami alig valamivel kevesebb, mint a közbeszerzések 18 milliós […]

A következő éveket mérsékelt gazdasági növekedés jellemezheti, a kihívások ellenére a vezérigazgatók optimisták – közölte a KPMG a 2016-os vezérigazgatói (Global CEO Outlook) felmérésének megállapítását az MTI-vel. A KPMG tájékoztatása szerint a megkérdezettek 72 százaléka úgy gondolja, hogy a következő három év kritikusabb lehet, mint az előző ötven, de bíznak […]

Az információbiztonság érdekében a különböző hardveres és szoftveres megoldások mellett öt további intézkedés megkerülhetetlen — állítja Sallai György, a KPMG információbiztonsági tanácsadásért felelős igazgatója. 5. Sérülékenységek rendszeres ellenőrzése A rendszeres ellenőrzés a leghatékonyabb módja a külső támadások megakadályozásának. Nem elég azonban egy rendszer gyenge pontjait a bevezetés pillanatában vizsgálni, sőt […]