Az internetes közvélemény befolyásolására hivatott szakembereket képeznek Kínában, ahol a világháló mind nagyobb szerepet játszik a politikában is. A kurzus anyagát elsajátítók hatásosabban válaszolhatnak az őket a világhálón ért vádakra és kritikákra, tarthatják fenn és polírozhatják internetes imázsukat, vagy akár képesek lehetnek befolyásolni a vitafórumok témáit. A Hszinhua hírügynökség beszámolója […]

  Az amerikaiak mintegy harmada úgy véli, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtését leleplező Edward Snowden hazafi, akit nem kellene felelősségre vonni – derült ki a Reuters és az Ipsos csütörtökön nyilvánosságra hozott közös közvélemény-kutatatásából. A megkérdezettek 31 százaléka szerint a szerződéses informatikus hazafias cselekedetet hajtott végre a terrorelhárítással […]

A keresztényellenesség és keresztényüldözés problémáját szeretné a kiemelt nemzetközi-közéleti témák közé emelni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ); a szervezet ennek érdekében www.prochristie.hu címen honlapot indított. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Fakhouri Youssef projektvezető a közleményükben kiemelte: a közvélemény tájékoztatása mellett a szolidaritásuk kifejezésével is tenni akarnak […]

Az év elején az Orosz Föderáció Külföldi Hírszerző Szolgálata három zárt tendere több mint 30 millió rubelt költött, azzal a céllal, hogy a blogszféra ellenőrzésére új módszereket dolgozzanak ki. Az ellenőrzésen kívül a legfontosabb cél az volt, hogy a kormányzat információit széleskörűen tudják terjeszteni a közösségi hálókon a közvélemény formálására. […]

Világszerte a számítógép felhasználók több mint fele (57 százalék) használ kalózszoftvereket, 31 százalékuk minden esetben, többnyire, vagy alkalomadtán, míg 26 százalék ritkán teszi ezt – néhány adat a BSA kilencedik globális felméréséből. A kalózszoftverek aránya körülbelül 42 százalék, kereskedelmi értéke a 2010-es 58,8 milliárd dollárról 2011-ben 63,4 milliárd dollárra emelkedve […]