A logisztikai szegmens egyik legnagyobb szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldást gyártó és forgalmazó magyar Nexogen Informatikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot. A Nexogen saját fejlesztésű megoldása akár több millió euróval csökkentheti a vállalatok költségeit, jelentősen növelheti a flották kihasználtságát, és olyan égető iparági […]

Minden bizonyíték arra mutat, hogy a kijevi kormány több internetes oldala ellen a héten elkövetett kibertámadásért Oroszország a felelős, amelynek célja az ukrán állampolgárok megfélemlítése és az ország belső destabilizálása – állítja a digitális fejlesztésért felelős ukrán minisztérium. A Moszkva által folytatott hibrid háborúnak részei az információs és a kibertérben […]

Újabb funkcióval bővült a BKK FUTÁR alkalmazása: már elővárosi vonatokkal is lehet utazást tervezni az applikációban, ugyanis a MÁV-Volán csoport fejlesztette interfészen keresztüli adatszolgáltatásnak köszönhetően a Budapest-bérletekkel igénybe vehető MÁV-Start járatok is megjelennek a felületen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a BKK és a MÁV-Start […]

Az HCL Technologies Ltd. (HCL), a világ egyik vezető technológiai vállalata megállapodást írt alá a budapesti székhelyű, adatfeldolgozással foglalkozó Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felvásárlásáról. Vijay Anand Guntur, az indiai HCL mérnöki és k+f részlegének elnöke a közlemény szerint azt nyilatkozta, hogy a Starschema tapasztalata és piaci jelenléte hozzá fog […]

A szőlőmetszésben alkalmazható robot kifejlesztésén dolgozik az Innovitech Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE), a Bay Zoltán Kutatóintézet Nonprofit Kft.-vel és az SBS Kft.-vel közösen – jelentette be a konzorciumot vezető Innovitech. Közleményük szerint a csaknem 860 millió forintból, 618 millió forintos támogatásával zajló program célja egy olyan önjáró robot létrehozása, […]

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói elsőként alakítottak zenét oszcilláló elektromos mezővé, és sikeresen mutatták ki annak egy natív enzim aktivitására gyakorolt hatását – közölte az intézet. A közlemény szerint a zene tudat nélküli élő anyagokra gyakorolt hatása régóta a tudományos és általános érdeklődés tárgya. A legtöbb ezt vizsgáló tanulmányban […]

Megnyílt a regisztrációs lehetőség azon kereskedő cégek számára, akik részt kívánnak venni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által kezdeményezett mobilkészülékcsere-támogatási programban – jelentette be a hatóság. A közlemény szerint a program keretében az első időszakban a használatban lévő 3G-, majd később a 2G-képes mobileszközök cseréjéhez 20 ezer forintos […]

2

A Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. (Input Program) és az Express Innovation Agency Zrt. közös szervezésében tizenkét magyar startup mutatkozhat be a Consumer Electronics Show-n (CES), Las Vegasban, január 5-7. között. A résztvevők a rendezvényt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a Szilícium-völgyben — közölte az Innovációs és Technológiai […]

Elindult az ELKH Adatrepozitórium létrehozására irányuló projekt; állítólag az új digitális infrastruktúra Magyországon egyedülálló feltételeket teremt majd a kutatási adatok hosszú távú biztonságos tárolásához, kezeléséhez és megosztásához. Az adatrepozitórium intézményi, technológiai és közvetlen adatkapcsolati szinten fogja elősegíteni Magyarország bekapcsolódását hasonló célú európai kezdeményezésekbe, amelyek közül a legfontosabb az EOSC (European […]

Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit használó veszélyes email és sms terjed, amelyben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését; a posta azonban kizárólag nemzetközi küldeményeknél, a vámkezelési díjak kiegyenlítése miatt küld online vagy sms fizetési értesítést, és ebben minden esetben a www.posta.hu/szolgaltatasok/vam link szerepel – közölte a […]

A 4iG Nyrt. újabb sikeres NKP-kötvényaukciót hajtott végre, ezzel 83 milliárd forint forrást tudott bevonni – közölte a vállalat. A 4iG Nyrt. az aukció eredményeként 6,2446 százalékos átlaghozammal, 83 milliárd forint össznévértékben bocsát ki kötvényeket december 29-én. A tíz éves futamidejű papírok évi hat százalékkal kamatoznak. A társaság a múlt héten […]

Vizsgálatot indítottak az Orange Románia és a holland bejegyzésű Digi Communications N.V. romániai leányvállalata, az RCS&RDS ellen erőfölénnyel való visszaélés gyanújával. A román versenyhatóság hatóság közölte: a birtokában lévő információk szerint a két vállalat indokolatlanul magas díjat kért ügyfelei egy részétől az építkezési engedélyezésekhez szükséges közműkezelői hozzájárulásáért. A vizsgálatok során […]

A 4iG montenegrói leányvállalata (4iG Montenegro) a montenegrói versenyhivatal előtti eredményes eljárást, valamint a tranzakció pénzügyi zárását követően megszerezte a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) 100 százalékos részvénycsomagját. A vállalat november végén jelentette be, hogy végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és […]

A technológiai szektor jelenleg a legvonzóbb célpont a befektetők számára Magyarországon: az első hat hónapban megtriplázódott az információtechnológiai tranzakciók száma 2020 hasonló időszakához képest, és további növekedés várható — állítja az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) elemző tanulmánya. Az EY közleménye szerint Magyarországon 58 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra 2021 […]

A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) 3D nyomtatási technológiákat alkalmazó, több tudományterületet kiszolgáló kutatási, oktatási és fejlesztési központ létesült — írja az MTI. A PTE közleményében azt írta, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 1,85 milliárd forintos támogatásából, a Debreceni Egyetemmel partnerségben megvalósult projekt részeként a pécsi intézmény műszaki és informatikai […]

A Netrisk-csoport megvásárolja a durchblicker cég, Ausztria piacvezető független ár-összehasonlító portálja 100 százalékát – közölte az online biztosításközvetítő. A közleményben kiemelték: a tranzakció jelenleg az illetékes hatóságok szokásos jóváhagyására vár. A cégcsoport tevékenysége a felvásárlás nyomán Magyarország, Csehország, Szlovákia és Litvánia mellett immár Ausztriára is kiterjed. Az új tulajdonosok megjelenésével […]

A 4iG Nyrt. kötvénykibocsátásra készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramban – közölte a vállalat. A közlemény szerint a kötvények kibocsátására aukción kerül sor. A tízéves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó, ötvenmillió forint névértékű, évi hat százalékos fix kamatozású kötvények felajánlott össznévértéke 350 milliárd forint. Az idei […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot folytat a Használtautó.hu és a Jófogás.hu weboldalakat üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-vel szemben, mert az autókereskedők számára kialakított kedvezményrendszere és szolgáltatásai alkalmasak lehetnek a versenytársak kiszorítására. A versenyhatóság a napokban jelentős számú gépjármű-kereskedőt keres meg, hogy felmérhesse a kedvezményrendszerrel kapcsolatos tapasztalatokat. A kevesebb versenytárs […]

Digitális műtárgyként bocsátják árverésre a világ első sms-ét a napokban a franciaországi Aguttes aukciósház online árverésén. “Merry Christmas” – állt az üzenetben, amit 1992. december 3-án továbbítottak a Vodafone hálózatán keresztül. A karácsonyi jókívánság sikeresen megérkezett a címzetthez, Richard Jarvishoz, a Vodafone alkalmazottjához. Ez volt a világ első sms-e. Az […]

A nyugat-balkáni régióban bővíti telekommunikációs portfólióját a 4iG Nyrt., miután végleges adásvételi megállapodást kötött az ALBtelecom 80,27 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására a török Çalik Holding többségi érdekeltségébe tartozó Cetel Telekommal – közölte a társaság. A közlemény szerint az ALBtelekom Albánia első számú vezetékes internet- és tévészolgáltatója, a legnagyobb optikai hálózat tulajdonosa […]

1

A Magyar Telekom 100 százalékos érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. adásvételi szerződést írt alá leányvállalata, a digitális egészségügyi szolgáltatásokat végző Pan-Inform Kft. értékesítéséről a magyar állam részére – közölte a Deutsche Telekom magyar leányvállalata. A közlemény szerint a vételár mintegy 5,5 milliárd forint, amely az adásvételi szerződésben rögzített feltételek szerint módosulhat. […]

Az ingyenes állami adattörlő alkalmazásról szóló kormányrendeletnek megfelelően december 1-től a tartós adathordozó eszközök vásárlásakor a vevő egy adattörlő címkét is kap a kereskedőktől. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint a címkén szereplő kóddal az arra létrehozott veglegestorles.hu-n elektronikus adathordozókra – így például mobiltelefonokra és laptopokra – vonatkozó […]

Több zalai és Vas megyei autószervizben is illegális szoftvereket és hamis diagnosztikai eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a hivatal. A közlemény szerint a Zala és Vas megyei szerelőműhelyek vizsgálata próbavásárlással indult, majd a pénzügyőrök és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) […]

1

Elindult Magyarország első kifejezetten magyarázó videó-újságíró csatornája a YouTube-on – közölte a VZO szerkesztősége. A VZO az adatalapú magyarázó, értelmező és narratív videó-újságírást szeretné meghonosítani, amely a tengerentúlon virágkorát éli, mióta az emberek kevésbé olvasva, mint inkább nézve fogyasztanak híreket. Ismertetésük szerint ezzel Magyarországon csak oldalvízen próbálkoznak nagyobb médiumok. “Mi […]

Az otthoni munkavégzéssel terjed a veszélyeket rejtő árnyékinformatika használata is, egy globális tanulmány szerint az otthonról dolgozók több mint fele, 56 százaléka használ nem munkahelyi alkalmazást vállalati eszközén és 66 százalékuk töltött fel erre vállalati adatokat. A biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET tanulmánya szerint az emberek közel egyharmada azért […]

A 4iG Nyrt. végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról; az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022 januárjában zárulhat – tette közzé a NER kedvenc it-vállalata. Közleményükben kiemelték: a tranzakció értéke 625 millió euró, azaz megközelítőleg 232 milliárd forint. Jászai Gellért, […]

A magyar agrárium csak abban az esetben tud nemzetközi viszonylatban is versenyképes maradni, ha az innovatív technológiákat mielőbb átveszi, és azokat a hazai gazdák is elkezdik széles körben alkalmazni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság digitalizációja […]

Előzetes, nem kötelező erejű megállapodást kötött Jászai Gellért befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG – a megállapodás értelmében a düsseldorfi székhelyű, védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó globális vállalat két tranzakcióval együttesen 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben – közölte a 4iG. […]