Hollandiában tavaly csaknem 180 ezer embert, köztük 53 200 kerékpárost bírságoltak meg, amiért közlekedés közben mobiltelefont használt, negyvenezerrel többet, mint 2021-ben. A holland rendőrség közzétett adatai szerint a bírságok száma azután kezdett növekedni, hogy 2021 nyarán a hatóságok az autópályahidakon kamerákat helyeztek el, amelyek segítségével megfigyelhetik és 360 euróig (134 […]

A rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés vasárnap 22 órától hétfő hajnali 3 óráig a menetrendi tervezőben (Elvira), a MÁV-applikációban, az automatákon, a vonatokon a jegyvizsgálóknál és a jegypénztáraknál – közölte a Mávinform. A közleményben azt javasolják az utasoknak, hogy az érintett éjszakai időszak előtt vagy azt követően […]

A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. a közleményében azt írta: a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékével, valamint a RacioNET Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-vel alkotott konzorciumuk […]

Elindult a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes megye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását. A cégcsoport tájékoztatása szerint a mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől indul el az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése. A megye- és országbérlet bemutatására létrehozott […]

Átmeneti fennakadás volt tapasztalható a BudapestGO és a BKK többi mobiljegy-alkalmazásának használatában – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt írták, a BKK-tól független technikai hiba miatt alakult ki a probléma, ami a jegy- és bérletvásárlással, valamint az érvényesítéssel kapcsolatos funkciókat érinti. A korábban megvásárolt termékeket jelenleg nem lehet érvényesíteni, […]

Az okosjegy szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint nyolcvan város felé. A MÁV Zrt. közleménye szerint már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy. Azok az utasok, akik az interneten és a MÁV applikáción váltható okosjegyet választják, akár negyven százalékkal kedvezőbb […]

Márciusban már az egymilliót is átlépte a BudapestGO regisztrált felhasználóinak száma – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK közleménye szerint a társaság jegyvásárló és utazástervező alkalmazását már „több mint 2,5 millió ügyfél töltötte le”. A BudapestGO-val 37 millió útvonalat terveztek és 670 ezer felhasználó 6,7 millió jegyet és […]

A MÁV applikációban átmenetileg nem lehet jegyet váltani – közölte a Mávinform. A vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg az utazók. Az alkalmazás hibának kijavításán már dolgoznak. A szokottnál tovább, akár 20-30 percig is eltarthat, amíg a jegy megérkezik a vásárlóhoz. […]

Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. A technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja – állapítja meg egy friss kutatás. Az elemzés szerint az 5G hálózat megfelelő kiépítésével a mobilszolgáltatók egyszerre csökkenthetik energiaköltségüket és tehetik hatékonyabbá a növekvő hálózati forgalmuk kezelését. Létezik már olyan […]

Több mint húsz múzeum részvételével rendezik meg március 13-án a Digitális Edukációs Múzeumi Órák (DEMÓ) elnevezésű online élménynapot, amelynek idei tematikája a reformkor és a 1848-49-es forradalom és szabadságharc lesz. Idén a program során a diákok többek közt a szabadságharc hőseivel ismerkedhetnek meg, valamint megtudhatják, hogyan zajlott egy reformkori országgyűlés, […]