A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a […]

Egyre többen tájékozódnak online az e-matricáról telefonálás helyett – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.). A közlemény szerint a NÚSZ ügyfélszolgálatain évente több mint 25 ezer eset a rendszám elírásából, téves felségjelzésből és kettős matricavásárlásból adódik, pedig ezek a tévesztések, ahogyan akár a pótdíjak is, az autópálya-matrica vételekor […]

Megszűnt az országos informatikai probléma a közúti határátkelőhelyeken és a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán, valamivel dél előtt a police.hu oldalon. A hiba okát a szakemberek megtalálták, a határforgalom ismét zavartalan.  

Tíz év alatt 2500 milliárd forint összbevételt termelt a használatarányos útdíjrendszer. A rendszer fejlesztője, az i-Cell Kft. közleménye szerint 2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. Ez azt jelenti, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a […]

A Wizz Air karbantartási munkálatokat végez online foglalási rendszerében, emiatt az internetes felülete és mobilalkalmazása magyar idő szerint július 4-én 0 órától reggel 8 óráig nem lesz elérhető – közölte a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt. A közleményben azt kérik az érintett utasoktól, hogy a tervezett és előre bejelentett leállást megelőzően […]

Új digitális jegyrendszert tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 100E Repülőtéri Expresszen. A fővárosi önkormányzat, a BKK, illetve a Mastercard és a K&H Bank képviselőinek sajtótájékoztatóján Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes „az ügyfélközpontúság szempontjából nagy fontosságú előrelépésnek” nevezte a fejlesztést, ahhoz hasonlítva, amikor a digitális jegyárusítást lehetővé tette a BKK a […]

Informatikai probléma miatt miatt megnőtt a várakozási idő a határátkelőhelyeken csütörtökön este – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A hiba fél nyolc után merült fel több közúti határátkelőhelyen és a Ferihegyi-repülőtéren. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a probléma megoldásán. A külföldre utazóknak azt ajánlják, hogy indulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási […]

A forgalom ismét zavartalan a magyarországi határátkelőhelyeken, miután megszűnt az informatikai probléma. A rendőrség hétfő hajnali tájékoztatása szerint a hiba okát a szakemberek megtalálták és megoldották, így 3 óra 20 perctől a határforgalom a megszokott rendben haladhat. Az informatikai rendszerhiba vasárnap késő este lépett fel, és az ország valamennyi határátkelőhelyét […]

Minden eddiginél több innováció valósul meg az autóiparban a bitek és a bájtok segítségével. A Bosch az autóipari beszállítói üzleti területének átszervezésével reagál a szoftveralapú autóipari fejlesztések irányába mutató trendre. A Robert Bosch GmbH-n belül a Bosch mobilitás a jövőben önálló üzleti szektorként működik, ismertette Stefan Hartung, a GmbH igazgatóságának […]