Csaknem 1,2 millió mobilparkolási tranzakciót hajtottak végre és 123 ezer autópálya- matricát, illetve HU-GO viszonylati jegyet vásároltak a felhasználók a nemzeti mobilfizetési rendszer július 1-jei indulása utáni egy hónapban – közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF) az MTI-vel. A közlemény szerint a mobilparkolásból származó forgalom (az önkormányzatok és az állam számára […]

Világhálóra kötött, egymással kommunikáló és vezető nélküli járműveket fejlesztenek a kínai technológiai cégek hazai autógyártókkal együttműködve. Legutóbb a legnagyobb kínai autógyártó SAIC és az internetes óriás Alibaba jelentette be partnerségét. Az együttműködés értelmében a SAIC tesztautóiba próbaképp az Alibaba operációs rendszerét, a Jünt futtató, a cég zeneszolgáltató oldalával, a Hsziamival […]

„Okos biztonsági övet” fejlesztenek spanyol mérnökök. A készülék figyeli a szívritmust, és vészjelet bocsát ki, ha az elalvás veszélye fenyegeti a kormány mögött ülőt. A műszer észleli, ha lassul a légzés és a szívverés, ekkor figyelmeztető jelet ad, hogy az autó vezetője húzódjon le, így megelőzheti a balesetet – tudósított […]

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt — derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból. Az MTI információi szerint Brüsszel azt kifogásolja, hogy az állam közbeszerzési eljárás nélkül kért fel egy két cégből […]

Egy fejre illeszthető érzékelő segítségével, kizárólag gondolatokkal vezérelt autót fejlesztenek kínai tudósok, az ázsiai kontinensen elsőként. A központi televízió beszámolója szerint az észak-kínai Tiencsin városának Nankaj Egyetemén fejlesztett jármű GPS helymeghatározó rendszerrel felszerelt és elektronikus vezérlőrendszerrel ellátott. Az irányítószerepet kapó fedélzeti számítógépet egy speciális érzékelőhöz kötötték, amelyet 14 helyen rögzítenek […]

Minden korábbinál fejlettebb számítógépes technológiával működő, ember nélküli mini-tengeralattjárót teszteltek Kínában – számolt be a Baidu hírportál nyomán az MTI. A Hajjen nevű, bő két méter hosszú járművet az észak-kínai Tiencsin Egyetem kutatói fejlesztették ki. A szakemberek beszámolói szerint a tengeralattjáró három héten át gond nélkül működött a dél-kínai tengerben, […]

Július elsején indul az országban az egységes mobilparkolási rendszer, új sms– és hívószámmal. Mivel az eddigi integrátor, az EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez, így ügyfeleinek másik mobil parkolási szolgáltatót kell keresniük júliustól – erősítette meg Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette ugyanakkor, hogy az EME is csatlakozhat, […]

  Bővíti ingyenes wifi szolgáltatást a vonatokon a MÁV-Start Zrt., a nyár végére az Egerbe közlekedő gyorsvonatok többségén, az egyes Békéscsaba irányába induló InterCity vonatokon, valamint a nyári menetrendben a Balaton északi partján közlekedő Kék hullám és Katica szerelvényeken is igénybe vehető lesz az ingyenes vezeték nélküli internetelérés – közölte […]

A Volánbusz Zrt. továbbfejlesztette a belföldi és a nemzetközi internetes menetjegy-értékesítési megoldásait. A korszerűsítésnek köszönhetően a belföldi járatokon már mobil készüléken is felmutatható a menetjegy – közölte a társaság az MTI-vel. A fejlesztés eredménye az is, hogy a vásárlónak nem szükséges a menetrendeket böngésznie, mivel az induló és érkező települések megadását […]