A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány – írja a The Times of Israel. A dolgozat szoros összefüggést mutatott ki az Izraelben igen elterjedt D-vitamin-hiányos állapot, és a Covid-betegek halálozása vagy súlyos betegsége között, valamint azt állítja, hogy a megnövelt […]

A tavalyi utolsó negyedévben szerényen, mindössze egy százalékkal nőtt az okostelefonok eladása a világon az előző év azonos időszakához képest az ellátási láncok problémái és a koronavírus új változatának a gyors terjedése miatt – áll a szingapúri Canalys ágazati piackutató jelentésében. A Canalys adatai szerint az iPhone 13 iránti nagy […]

1

Kanadai kutatók közelebb jutottak annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre. Megállapították, hogy az űrben ötven százalékkal több vörösvérsejt pusztul el – írta a BBC. Az úgynevezett űrvérszegénységet azóta ismeri az orvostudomány, hogy az első missziók visszatértek a Földre, azonban a pontos okai máig tisztázatlanok. Az Ottawai […]

Botrány! A Facebook letiltotta az egyik lengyel nacionalista, szélsőjobbos és neoliberális ellenzéki tömörülés fiókját, mert gyűlölet keltett és a Covid-járvánnyal kapcsolatban terjesztettek marhaságokat. „Mélységes egyet nem értését” fejezte ki a varsói kormányfői hivatal annak kapcsán, hogy a Facebook letiltotta a Konföderáció nevű lengyel ellenzéki tömörülés fiókját. A lengyel kormányfői hivatal […]

Az év végéhez közeledve össze lehet hasonlítani a magyar domainek számát az előző év adataival, valamint megközelítőleg előre jelezhető az év hátralévő két hónapjának alakulása is. A Rackhost szakemberei szerint az év elején bejegyzett havi több mint 12 ezer .hu domainhez képest a nyári időszakban jelentősen visszaesett a regisztrációk száma, […]

A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is – közölte a minisztérium. Tisztességtelen cégek internetes hirdetésekben kecsegtetnek jelentős egészségjavulással, hosszú élettel, szédítik az erre fogékonyakat a […]

A darkneten árulják több mint félmillió, a koronavírus elleni hamis oltottsági igazolást és PCR-teszteredményt szerzett moszkvai lakos személyi adatait – közölte a Kommerszant. A lap újságírói kapcsolatba léptek egy üzérrel, aki 120 dollárért kínált ezersornyi információt – benne személyi igazolvány-, társadalombiztosítási azonosító- és telefonszámokkal, valamint lakcímekkel. Jevgenyij Antyipov programozó, az […]

Az ősz első hónapjában ismét a koronavírus előtti időszak bővülési szintjét hozta a kiskereskedelem. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a hazai boltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest közel 6 százalékkal nőtt szeptemberben. Az online értékesítésben 2020 után minden bizonnyal újra rekordévet zárnak majd decemberben – olvasható az Innovációs […]

A Facebook és a YouTube is eltávolította a brazil elnök videóit. Jair Bolsonarót azért tiltották le, mert a videókban azt állította, hogy a koronavírus elleni oltás AIDS-et okoz. Bolsonarónak ez már a sokadik ökörsége a koronavírus-járvány elbagatelizálásával kapcsolatban. Először az egész járványt vonta kétségbe, aztán úgy gondolta, jobb ha terjed […]

A Black Friday időszaka – ami már a legtöbb kereskedőnél több hét is lehet -, a koronavírus járvány hosszú távú hatásai miatt idén új kihívások elé állíthatja a kereskedőket. Egy friss reprezentatív felmérés szerint tavalyhoz képest hatezer forinttal kevesebbet, 34 ezer forintot költünk el Black Friday akciók keretében idén. A […]