Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezetője egy konferencián arról beszélt, hogy a jövő- és válságálló szervezeteknek elsősorban rugalmasaknak kell lenniük, és az adattechnológiára támaszkodva – még a jelenlegi, szélsőségesen bizonytalan helyzetben is – a lehető legpontosabb előrejelzésekkel kell rendelkezniük saját területük változásait illetően. „A válságok arra tanítanak meg bennünket, hogy […]

Az Informatikai, Távközlési, Elektronikai és Bármilyen Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) augusztus 30-án megtartott éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A tizenháromfős elnökség öt pozíciójában történt változás. A vezetőségben több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat képviselője is helyet kap. A digitális transzformációért felelős alelnöki pozíciót Csányi Péter, az OTP […]

Kutatók találtak egy módszert arra, hogy a web alapfunkcióit használva azonosítsák, hogy ki látogat el egy oldalra – mindezt anélkül, hogy a felhasználó észrevegye. A hirdető, a kereskedő, a kormányzat támogatását élvező hacker mind ugyanazt szeretne: azonosítani és követni akarják a felhasználókat szerte a weben. Miközben erre a feladatra rengeteg […]

A Bosch további többmilliárd eurós beruházást jelentett be. A társaság 2026-ig hárommilliárd eurót szán félvezető-beruházásokra egy új, mikroelektronikai és kommunikációs technológiai támogatási program keretében. A program részeként a Bosch két új fejlesztési központ létesítését tervezi Reutlingenben, illetve Drezdában, több mint 170 millió eurónyi összköltséggel. A vállalatcsoport a következő évben emellett […]

Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese a napokban egy sajtótájékoztatón kijelentettwe, hogy a vállalat 2020-ban indított több éven átívelő hálózatmodernizációja – amelyben a társaság partnere az Ericsson Magyarország – csak hatvan százalékos készültségben lesz év végére. Pedig az összes állomáson lévő teljes technológiaváltás az alapja az 5G szolgáltatás országos […]

Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai – közölte a közoktatást felügyelő (Ééérted!?!) Belügyminisztérium. A kompetenciamérés minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor […]

Jóváhagyta a létfontosságú információs infrastruktúra biztonságpolitikai keretrendszerének tervezetét az orosz biztonsági tanács – jelentette be Nyikolaj Patrusev, a testület titkára. Putyin a tanács ülésén célszerűnek nevezte fontolóra venni egy állami információvédelmi rendszer létrehozását a kormányzat és az államigazgatás információs infrastruktúrájának fenntartható működése érdekében. Elmondta, hogy Oroszország kritikus infrastruktúráját az elmúlt […]

Kína tiltakozott az ellen, hogy Kanada a Huawei és a ZTE kínai távközlési vállalat kizárását tervezi az ötödik generációs (5G) hálózatokból. Kanada 2018 szeptemberében jelentette be, hogy kivizsgálja a Huawei berendezések alkalmazásából adódó nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét. A Five Eyes (Öt szem) hírszerzési szövetség többi négy tagja – az Egyesült Államok, […]

Százmilliárdokat tarthatnak virtuális pénzben magyar befektetők, a kedvezményes szabályok a közkasszának is milliárdos bevételt hozhatnak – jelentette ki az adóügyi államtitkár. Izer Norbert azt mondta: egyes becslések szerint több tízezer hazai befektető tart kisebb-nagyobb vagyont virtuális pénzben. Ők élhetnek a kedvezményes adózást garantáló szabályokkal, amelyek szerint csak akkor kell adót […]

Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel elsőként szüneteltetve oroszországi működését a kínai technológiai vállalatok közül az ukrajnai háború kezdete óta – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post. A dél-kínai sencseni központú vállalat, amely világvezetőnek számít a dróngyártás terén, kedden tett közzé […]