A hamarosan megjelenő, használattal arányos, elektronikus útdíj tenderen a műholdas GNSS technológiával indul a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. – jelentette be Horváth Gábor értékesítési vezető. Horváth kifejtette, hogy a kormányhatározat szerinti körben a kiépítés elvégezhető a kormány által feltételezett 75 milliárd forintból. A T-Systems referenciája a […]

  A kormány kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést és az innovációt, az ígéretes kezdeményezések támogatására csaknem 100 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre – jelentette ki Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kedden Szegeden. A NIH közelmúltban indított országos körútjának első tapasztalatai azt mutatják, a hazai kis- és közepes […]

  A kínai, telekommunikációs eszközöket szállító óriást korábban már több kritika is érte az állítólagos biztonsági kockázat miatt. A Huawei együtt dolgozik a brit titkosszolgálatokkal annak a bizonyításáért, hogy nincs backdoor a termékeikben, amely lehetővé tenné a kínai ügynököknek Őfelsége titkait kihallgatni. Az Egyesült Államok és Ausztrália egyértelműen kifejezte bizalmatlanságát […]

Néhány nappal ezelőtt a New York Times írta meg, hogy az Egyesült Államok kormány rendelte el a Stuxnet féreg elkészítését és bevetését. Ezzel gyakorlatilag elindult az I. Kiber Világháború. A Keleti fronton az észak-koreai kiberhadsereg egy támadást kísérelt meg az Incheon Nemzetközi Repülőtér ellen olyan vírusok segítségével, amiket játék programokban […]

A bruttó 8,5 milliárd forintos beruházáshoz Koszorús László képviselő szerint nélkülözhetetlen az állami szerepvállalás, költségvetési támogatás annak érdekében, hogy a nyertes Wigner Fizikai Kutatóintézet sikeresen, határidőre teljesítse a CERN által meghatározott feltételeknek megfelelő beruházást. Ezen összeget a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2012-es forrásai terhére biztosítaná a kormány, ezért szükséges a […]

Az Országgyűlés ma elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni például a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról. A parlament elsőként a módosító javaslatokról szavaz, ám csekély a valószínűsége, […]

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat az új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról. A szolgáltatók sajnálják, hogy a kormányzati ígéretekkel ellentétben nem kapták meg a benyújtás előtt a normaszöveg az Országgyűlés elé beterjesztett tervezetét. A szolgáltatók álláspontja […]

A kormány pénteken késő délután benyújtotta a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható dokumentumban az áll: a 2012 július 1-jétől hatályos törvény szerint az indított hívások havonta tíz perc adómentességet élveznek. Az ezen felüli időtartamra hívásonként és megkezdett percenként két forintot, illetve minden küldött üzenet után is két […]

A brit rendőri egyesület elektronikus bűnüldözéséért felelős biztosa, Janet Williams szerdán, a sheffield-i ACPO konferencián jelentette be, hogy a Scotland Yard a közeljövőben három új, regionális hatáskörű őrs létesítésével kívánja növelni a hackerek és a profitérdekelt kiberbűnözés elleni fellépés hatékonyságát. Az elektronikus bűnügyekkel foglalkozó londoni PCeU kapitányság felügyelete alá kerülő […]

A miniszterelnök szerint Magyarország jövője a mérnöki világ irányában található, ezért kell a legtöbb diákot állami képzésben a műszaki, informatikai képzés felé terelni. Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az oktatáspolitikával kapcsolatban kifejtette: Magyarországnak egyrészt korszerűsítenie kell a szakképzését, amellyel kapcsolatban az első lépések már meg is történtek. […]