A digitalizáció a képzésekben, a képzési tananyagban és a képzési módszertanban is megjelenik, mindez szükséges ahhoz, hogy a szakképzés elé is kitűzött 2030-as ambiciózus célokat el lehessen érni – mondta Hankó Balázs. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Digitalizáció a szakképzésben címmel rendezett konferencián […]

December 12-én elfogadta a magyar kormány a vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A napokban elfogadott vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvény célja az uniós fenntarthatósági iránymutatásoknak való megfelelés mellett a gazdaság környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe vevő fejlesztése. A törvény a fenntarthatóság […]

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a gazdaságfehérítés, amelynek pedig fontos […]

Gigantikus nagy siker a most lezárult Digitális kompetencia fejlesztése című kiemelt uniós projekt. A projekt 2017. január 1-jén indult a konzorciumvezető Klebelsberg Központ (KK) és a konzorciumi partner Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség közös megvalósításában, 48 milliárd 249 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával – tudatták. „A Széchenyi 2020 programban […]

Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram. A The Wall Street Journal (WSJ) a Meta illetékeseire hivatkozva azt írja, hogy a végponttól végpontig (end-to-end), vagyis a két felhasználó közötti üzenetváltás teljes titkosítása jelenleg opcionális a közösségi oldalakon. A WSJ értesülése szerint a Messengerben az automatikus […]

Nincs megállás: kibővülhet és 2024-ben is elérhető lesz az online árfigyelő rendszer. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint a családok megvédése és az infláció további csökkentése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2024-ben is biztosítja az online árfigyelő rendszer működését, valamint a felhasználói visszajelzések alapján kibővíti a megfigyelt termékköröket, ezzel […]

Sem a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága, sem a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nem kér önrészt a támogatottaktól, és azt sem kéri tőlük, hogy azt utalják el egy kincstári számlaszámra. Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára annak kapcsán beszélt erről, hogy néhány nappal ezelőtt […]

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a Kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen — jelentette ki Fábián Gergely. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára egy konferencián kijelentette, hogy a MI GDP-növelő hatásának nagyságrendje világszinten ezermilliárd dollárra […]

Robert Fico szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket”. A pozsonyi kormányhivatal sajtóközleménye szerint az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, független tömegtájékoztatási eszközt érint, név szerint a Markíza kereskedelmi televíziót, az Aktuality.sk hírportált, illetve a Sme és a Dennik N […]

Január 1-től teszt jelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz – közte a kulturális és sportközvetítésekhez – való hozzáférést. Minden magyar állampolgár tartózkodjon bárhol a világon, hozzáférhet egy egyszerű regisztráció után kapott kóddal a virtuális magánhálózati […]