A csaknem hatmillió euró költségvetésű DESIRE6G Horizon Europe projektben az ELTE Informatikai Karának kutatócsoportja a hálózati infrastuktúra kidolgozásával vesz részt. Az 5G hálózatokat épp most hozzák kereskedelmi forgalomba, a világ azonban már a hatodik generációs rendszerek bevezetésére készül. Az új hálózat architektúrájának meghatározásában az Európai Unió vezető szerepet akar vállalni, […]

Információs napot szervez a természettudományos tárgyakat oktató tanároknak, valamint a középiskolákban oktató osztályfőnököknek a Nők a Tudományban Egyesület április 13-án, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A szervezők közleménye szerint a Tanárok napja elnevezésű program során a résztvevők betekintést nyerhetnek a mérnöki, informatikai és egyéb, a jövőt formáló szakmák világába. […]

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium ~3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére. A következő három évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, […]

Elindult az OpenSuperQPlus elnevezésű projekt, amelynek célja egy ezer qubites kvantumszámítógép kifejlesztése. A programban tíz ország 28 kutatópartnere vesz részt, Magyarországról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Kara és a Wigner Fizikai Kutatóközpont kapcsolódik be a munkába. A magyar intézmények a hét évesre tervezett projekt során a kvantumos […]

Az Európai Unió tagállamaiban minden év február 11-én emlékeznek meg az Egységes európai segélyhívó szám napjáról. A 112-es nap célja, hogy felhívja a figyelmet a segélyhívó szám fontosságára és megfontolt használatára. A segélyhívó számot több mint 30 évvel ezelőtt az Európai Unió kezdeményezésére hozták létre, hogy a bajbajutottaknak csak egy […]

Új típusú, műszeres úton detektálható, egyedi optikai-spektrális jelek alkalmazásán alapuló termékbiztonsági rendszer kifejlesztésére alakult konzorcium két gazdasági társaság részvételével. A termékbiztonság kérdése világszerte egyre növekvő jelentőséggel bír. Napjainkig a kémiai jelölőanyagok fejlesztése önállóan, a hozzá kapcsolódó detektálási technológia fejlesztése nélkül valósult meg. Így a fluoreszcens anyagokat jellemzően vizuálisan ellenőrizték.. A […]

DNS4EU néven új európai DNS-feloldó szolgáltatást fejleszt egy nemzetközi konzorcium a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével. Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. „A DNS-feloldó szolgáltatást üzemeltetők a hozzájuk érkező kérések révén jelentős mennyiségű információt szereznek a felhasználók internetes tevékenységéről, sőt lehetőségük nyílik ezen tevékenységek közvetett befolyásolására, […]

Már mintegy hatvanezer bejelentést tettek az ügyfelek az ügyintézést egyszerűsítő e-bejelentőn az idén. Az állampolgári ügyintézés digitális megoldásainak tervezését végző IdomSoft Zrt. közleménye szerint: a Miniszterelnökség vezetésével kifejlesztett, a közművek átírására és személyes adatok változásának bejelentésére szolgáló ingyenes online rendszer az idén januárban indult, összefogja a különböző szolgáltatókat, automatikusan megosztva […]

Több mint egymilliárd forintból fejlesztett vízi navigációt és hajózás biztonságát támogató szoftvereket a Griffsoft Informatikai Zrt. Több mint egymilliárd forintból fejlesztett földfelszíni légköri adatok mérésére és feldolgozására – elsősorban a vízi navigáció és a hajózás biztonságának újfajta támogatására – szolgáló szoftvereket a Griffsoft. A vállalat a három és fél éves […]

A galaxisunk legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképét készítő Gaia űrtávcső munkájáért felelős konzorcium kapja a 2023-as Lancelot M. Berkeley – New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban” Díját. A nemzetközi társulásban Magyarországot az  Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSKF) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársai és számos más magyar kutató […]