A Magyar Telekom Netrevalók programjának tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. A távközlési cég és az Informatikai és Könyvtári Szövetség közötti, Netrevalók program országos kiterjesztéséről szóló együttműködés bejelentő […]

Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő MONGUZ Információtechnológiai Kft. Kármán László, a társaság ügyvezetője elmondta, a MONGUZ Kft. jogelődje 1999 óta fejleszt informatikai megoldásokat közgyűjtemények számára, az egykor tipikus garázscégként indult vállalkozás szoftvereit ma már 2600 helyen használják elsősorban Kelet-Közép-Európában. A […]

Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy cégünk alkalmazza-e a bevált gyakorlatokat – és ha igen, megfelelően alkalmazza-e ezeket –, az alábbi hét kérdésre kell tudni jól válaszolni. Az alábbi gyakorlatok a kiberbiztonsági fenyegetések jelentős részének kivédésében bizonyítottan hatékonyak. Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma szerint így a célzott támadások akár 85 százaléka […]

Az elmúlt évben több mint félszáz corvina digitális másolatát sikerült megkapnia az Országos Széchényi Könyvtárnak (OSZK), amelyek hamarosan elérhetőek lesznek a corvina.hu-n. Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója szerint az OSZK mindig is fontos feladatának tekintette Hunyadi Mátyás szellemi öröksége, a Corvina könyvtár emlékezetének ápolását, és húsz évvel ezelőtt elindította a […]

Oroszország ukrajnai inváziója, a fenyegető gazdasági válság, a nyugati munkaerő-felvétel befagyasztása és a folyamatos jogszabályi változások sok terhet róttak az elmúlt évben arra az iparágra, amely eddig ellenálló volt a válságokkal szemben. Immár ötödik alkalommal kerül kiadásra a No Fluff Jobs nemzetközi it-állásportál éves álláspiaci riportja, mely az álláshirdetéseken keresztül mutatja […]

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI) a készülő nyomtatott kiadás mellett 2022. december 14-től online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését. A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését […]

Romániában a könyvtárak csaknem fele bezárt, a könyvtárlátogatók száma pedig harmadára csökkent az utóbbi néhány évtizedben – közölte a Digi24.ro hírportál. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben – 1995 és 1996 kivételével, amikor 277 új könyvtárat alapítottak – minden évben könyvtárak százait számolták fel Romániában, ahol 1990-ben még 16 665 […]

Közgyűjteményi digitalizáló központot adták át az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A közel tízmilliárd forintból kialakított központban évente tízmillió oldalt lehet digitalizálni. A lapbehúzó szkenner óránként tízezer oldalt képes feldolgozni, de hangfelvételek, mozgóképek digitalizálása is lehetséges a központban. A digitalizációs központban klimatizált teret építettek ki, valamint kidolgozták a szükséges hardveres és […]

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban. A legkorábbi felvételeken a legendás színésznőt, Blaha Lujzát hallhatják az érdeklődők – közölte az intézmény. Az adatbázis-szolgáltatás több mint 150 órányi archív hanganyagot tesz közzé az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár gramofonlemez-gyűjteményének anyagából. […]

Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – közölte az intézmény. A közlemény szerint a SZTNH több mint háromezer folyóméternyi szabadalmat, védjegyet és egyéb szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos könyvtári dokumentumot őriz könyvtárában. A szervezet eddig tízezer oldalnyi egyedi és pótolhatatlan […]