Annyira jól áll a költségvetés, hogy 755 milliárd forintos megszorításról kellett döntenie az Orbán Kormánynak. A kormány a jövő évi költségvetés -egyes állami beruházások átütemezésével- 755 milliárd forintos megszorításáról döntött — jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM). A kormány már december elején úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel […]

Az Európai Bizottság (EB) 1,98 milliárd eurós keretösszeget biztosít a 2022-es és 2023-as időszakban a digitális átállás előmozdítására, Európa technológiai szuverenitásának megerősítésére, illetve a digitális megoldások piaci bevezetésére – közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az EU 2022 végéig 1,38 milliárd euró értékben a mesterséges intelligencia (MI), […]

Tavaly májusa óta a kkv-k akár húsz nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások. Gyorsabban fizet, de még jobban vigyáz a pénzre az adóhivatal, mint korábban – […]

Az adózásban bevezetett digitális fejlesztések eredményeként jelentősen nőtt az adófizetési hajlandóság, és kiemelkedő mértékben fehéredett a magyar gazdaság – világítanak rá legfrissebb kutatásukban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői. A 2007-2019. évek közötti időszakban több mint duplájára nőtt a központi költségvetés áfabevétele, az áfarés – a kivetett és a beszedett áfa […]

A plénum elé terjeszti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2018-as beszámolóját az Országgyűlés költségvetési bizottsága; erről kilenc kormánypárti támogató és négy ellenzéki elutasító szavazat mellett döntött a testület. Karas Monika, az NMHH elnöke az ülésen elmondta: a médiahatóság tavaly is a vállalt feladatának megfelelően működött. Emlékeztetett arra, hogy […]

A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY Globális Információbiztonsági felmérése. A hatvan országból összesen 1400 vezető, it-menedzser és információbiztonsági szakértő bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy egyre több szervezet ismeri fel az adatvédelmi veszélyek súlyosságát, mégsem költenek […]

A feldolgozóiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások (kkv) technológiai és digitalizációs fejlesztését szolgálja az Ipar 4.0 mintagyár országjárás európai uniós projekt, amelyet az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. valósít meg konzorciumi formában – mondta Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezető igazgatója. Hozzátette, […]

Jelentősen növelné az európai közlekedési, energetikai és digitális infrastruktúra-beruházások finanszírozását, illetve az uniós űrprogram forrásait az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban – jelentették be szerdán Brüsszelben. Az EB május elején bemutatott javaslata értelmében az EU következő többéves költségvetése 2018-as árakon összesen 1135 milliárd euró kötelezettségvállalást tenne lehetővé, […]

Nagyrészt a technológiai nagyvállalatok, például a Google vagy az Apple digitális szolgáltatásainak adóztatásából fedezné a spanyol kormány a nyugdíjaknak az infláció mértékével megegyező emelését az idén és jövőre — írta több spanyol napilap is. Az elképzelés a 2018-2021-es időszakra vonatkozó stabilitási programban szerepel, amelyet a dél-európai ország vezetése kedden küldött […]