ATM automata - nő pénzt vesz fel

Ócsai csaló: Lopás, pénzmosás és kiskorú veszélyeztetése

A szekszárdi nyomozók befejezték az eljárást egy ócsai csaló ügyében, aki országszerte tizenkilenc embert vert át online hirdetésekkel. Még 2023 augusztusában tett feljelentést a Szekszárdi Rendőrkapitányságon egy helyi asszony. Mint elmondta, az egyik internetes piactéren talált kedvező áron egy mobiltelefont, amit szeretett volna megvenni. A szóbeli egyezség után a kialkudott 82 ezer forintot el is…

Részletek
bilincs, bűnügy

Tinilányként gyűjtötte a pornográf videókat a borsodi pedofil

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat. Jogg Zsolt Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint két évvel ezelőtt júliusban és az azt megelőző időszakban a férfi életvitelszerűen lakott egy kazincbarcikai…

Részletek
Nyitrai, Rétvári, Maruzsa

Folytassa az ingyenes iskolai laptopprogramot!

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya elkötelezett a szolgáltató állam mellett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy odafigyelnek az emberekre, kikérik a véleményüket a döntéseik előtt, segítik a magyar családokat a…

Részletek
internet hotline

Internet Hotline: Egyre több kisfiú a szexuális ragadozók áldozata

A digitális térben már rendkívül fiatal, akár hét-nyolc éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik. Az Internet Hotline elemzői továbbra is úgy tapasztalják, hogy a lányok fokozottabb veszélynek vannak kitéve az online térben: a jogsegélyszolgálat 2023-as beszámolója…

Részletek
Család, internet

Az eszközök már okosak, a magyar családok ötöde még nem

A Vodafone Magyarország Alapítvány kutatása szerint a kiskorú gyermeket nevelő családok közel ötödében nem szabályozzák az okoseszközök használatát. Miközben a gyerekek kezébe egyre fiatalabb korban kerül okoseszköz, a Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából kiderül, hogy a szülők nem mindig rendelkeznek szükséges kompetenciával, hogy kialakítsák az eszközök használatával kapcsolatos keretrendszert és megtanítsák a gyerekeknek az online…

Részletek
teherautó, zebra, gyalogos, baleset

Telefonált vezetés közben: két ember halt meg miatta

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt a gyalogátkelőhelyen egy apát és kislányát Kispesten. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a gyalogosok átkelését akadályozta. A gyalogos-átkelőhely…

Részletek
bíróság

Visszaeső: Több száz embertől csalt ki pénzt egy nő

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta egy zalai nőt, aki több mint 250 embertől csalt ki pénzt nem létező áruk ígéretével és gyermekének gyógykezelésére hivatkozva; ugyanilyen bűncselekmény miatt már korábban is elítélték. A Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője, Vándor Virág közölte: a nő 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében az egyik közösségi oldal hirdetési csoportjain keresztül eladásra kínált…

Részletek
ügyészség

Kiskorú lányokra veszélyes ragadozó ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi oldalakon. A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizenévesnek adta ki és 2018 tavasza…

Részletek
Fel!