Kínai tisztviselők megvesztegetésével is megvádolta az ügyészség Sam Bankman-Fried „üzletembert”, a 2022 novemberében csődbe ment kriptovaluta-tőzsde, az FTX alapítóját, és ezzel immár 13-ra növekedett az egykori milliárdos elleni vádpontok száma. A New York-i kerületi ügyészség a kiegészített vádiratban azt írja, hogy 2021-ben Sam Bankman-Fried jóváhagyta és irányította legalább negyvenmillió dollár […]

Jelentős növekedést mutat az Indiában készülő iPhone-ok száma és értékesítése, miután az Apple Kína helyett Indiában terjeszkedik. A South China Morning Post című hongkongi lap a Counterpoint piackutató adatai alapján azt írja, hogy az Indiában gyártott iPhone-ok száma tavaly 65 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értékben pedig 162 százalékos […]

Milliós bírságot róttak ki a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelésért. A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat […]

A kínai infokommunációs óriáscég, a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) 2022-es szabadalmi indexe szerint. A társaság közleménye szerint a vállalat a harmadik egymást követő évben vezette a rangsort, összesen 4505 szabadalmi kérelemmel. Ez közel 30 százalékkal több a sorban második dél-koreai LG által benyújtott […]

Megtiltotta a TikTok közösségi médiafelület használatát hivatalos információs rendszerében a cseh képviselőház és a szenátus. Az intézkedést kiberbiztonsági megfontolásokkal indokolták – közölte Martin Plísek, a parlamenti alsóház kancellárja. A cseh képviselőház vezetése ugyanakkor a képviselőknek is javasolta, hogy a kínai tulajdonú alkalmazást töröljék személyes számítógépeikről és mobiltelefonjaikról is. A kiber- […]

A holland kormány hamarosan megtiltja köztisztviselőinek, hogy a TikTok alkalmazást munkahelyi eszközeiken használják, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a kémkedés esetleges kockázatát. A Dutch News hírportál beszámolója szerint Alexandra van Huffelen, a holland igazságügyi minisztérium digitalizációért felelős államititkára közölte: az állami alkalmazásban levő mintegy 140 ezer köztisztviselő által használt munkahelyi telefonokat […]

Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai eszközein. Oliver Dowden, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a londoni alsóházban tartott tájékoztatásában elmondta: nemrégiben kiberbiztonsági szakértőket kért fel annak megvizsgálására, hogy egyes „külső előállítású” […]

A 2021-es rekord után tavaly lassult a globális vállalatfelvásárlási (M&A) piac: az év második felében az 1980 óta mért legnagyobb összértékű visszaesés következett be – elsősorban az 50 milliárd dollár feletti ügyleteknél -, és a magyarországi piac teljesítménye is hullámzott. Posztl András, a DLA Piper Hungary Services Kft. irodavezető partnere […]

Oroszország és Kína között megszületett a tudományos holdállomás létrehozásáról szóló kormányközi megállapodás – közölte Jurij Boriszov. A Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezetője emlékeztetett arra, hogy a két ország a nemzetközi holdbázis megépítéséről 2021-ben memorandumot írt alá. Hozzátette, hogy „nemrég” megállapodás is született a közös munkáról ezen a területen. Oroszország és […]

A TikTok közösségi alkalmazás részleges betiltásáról fogadott el törvényt az amerikai Kongresszus felsőháza. A törvényjavaslatot még jóvá kell hagynia az Egyesült Államok Képviselőházának, mielőtt Joe Biden jóváhagyja. A republikánus párti szenátorok által beterjesztett jogszabályt egyhangúlag fogadta el a felsőház. A törvényjavaslat beterjesztői a kínai alapítású videóalkalmazás által jelentett nemzetbiztonsági kockázatokra […]