A további progresszív innováció éve lesz 2024 a hálózatépítésben – jelentette ki Kevin Drinkall, a Zyxel Networks EMEA marketing- és GTM-stratégiájának igazgatója. Természetesen az egyik legmeghatározóbb tény, hogy ebben az évben jelenik meg a WiFi 7 – ugyanakkor arra is számít a gyártó, hogy a WiFi 6 és 6E is […]

Az it-szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkentek a megrendelések, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint idén beindulhat a növekedés. A 2021-2022-es év sikeres év volt szinte minden cég számára, akik az it-szektorban dolgoztak, 2022 júliusa óta azonban folyamatos visszaesés látszik az informatikai megrendelések tekintetében. A várakozások […]

A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot – közölte az Allianz. A biztosító társaság felmérése szerint az adatbiztonság megóvása a legjelentősebb kihívás a kiberkockázatokon belül, ezt követik a kritikus infrastuktúrát és az eszközöket érő támadások, valamint a zsarolóvírusok. Hozzátették, hogy a kiberbűnözés már harmadik […]

Január 2-től Hári Krisztián irányítja a Yettel Magyarország üzleti biztonsági igazgatóságát. A szervezeti egység hatáskörébe tartozik a Yettel fizikai, információ- és kibervédelmének biztosítása is. Hári 1994 óta foglalkozik informatikával és hálózatokkal, 1999 óta pedig it- és kiberbiztonsággal. Kezdetben szakértőként tevékenykedett, később pedig különböző vezetői pozíciókban segítette a digitális vállalati értékek […]

A győri Széchenyi István Egyetem „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni.  A Széchenyi István Egyetem új mesterképzésén részt vevők okleveles modern technológiai és kiberbiztonsági jogi szervező végzettséget szereznek. „A Széchenyi István Egyetem hatalmas előnye, hogy kilenc kara tizenegy tudományterületet ölel […]

Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. A NIS2 irányelvet Magyarország az Európai Unió (EU) tagállamai közül az elsők között ültette át saját jogrendszerébe, hogy hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a látványosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a legalább […]

A brit National Grid a kiberbiztonsági okok miatt abbahagyta az együttműködést a kínai székhelyű beszállítójával. A National Grid plc egy brit multinacionális villamosenergia- és gázszolgáltató vállalat megkezdte a kínai hátterű Nari Technology’s leányvállalata, a NR Electric UK által szállított alkatrészek eltávolítását a villamosenergia-átviteli hálózatból a kiberbiztonságának növelésének érdekében — tudta […]

Miközben a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó eszközök elősegítik az ötletek kidolgozását, szövegek és tartalmak összefoglalását, az üzleti stratégia alapjainak megalkotását, az MI használatakor figyelembe kell venni azt is, hogy minden alkalommal, amikor kapcsolatba lép a felhasználó a chatbottal és információt kér tőle, fennáll a veszélye, hogy érzékeny adatokat oszt meg […]

Több tízezer sebezhető Microsoft Exchange e-mail szerver érhető el az interneten, amelyek távoli kódfuttatást lehetővé tévő hibák találhatók. Ennek az oka az, hogy ezeken a szervereken régi, már nem támogatott verziók futnak, amelyek semmilyen frissítést nem kapnak. A hibák között található kritikus súlyosságú is. A Shadowserver nonprofit kiberbiztonsági csoport felmérése […]

A kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek számos új szabálynak kell megfelelniük. Az érintett szervezeteknek 2023 végéig van idejük felkészülni. A Baker McKenzie közleménye szerint a kiberbiztonság a technológiai fejlődés és a cégek digitális átállása miatt kiemelten fontos terület. A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvény célja az […]