Az egyik ellenzéki párt az ellenzéki frakciók támogatásával benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amelyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Microsoft-botrány kivizsgálása érdekében. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy az amerikai vizsgálat alapján tudható, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő […]

  Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) korábbi informatikai beszerzései miatt. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést, mert vizsgálata szerint a tárca 2009-ben 176 millió forintot fizetett ki a Synergonnak fölösleges számítógépes programokért és el nem végzett informatikai szolgáltatásokért. Mint korábban megírtuk, […]

  A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) 2009 márciusában felesleges szoftvereket szerzett be a Synergon Informatikai Nyrt.-től – tudta írja az MTI. Az M1 Híradójában szerda este elhangzott: több mint egymilliárd forintért ajánlott számítógépes programokat az informatikai cég 2009 márciusában a környezetvédelmi tárcának. A […]

A Dataplex-ügynek nincs úgynevezett Bajnai-szála – közölte a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány csütörtökön az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet azt írta: a Bajnai és Kóka János nevével fémjelzett Dataplex-ügyben újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként az adónyomozók. Az alapítvány közleményében felidézte: 2010 nyarán, már a második Orbán-kormány […]

  A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják – tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. A Legfőbb Ügyészség ezzel az egyik […]