Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat. Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják. A három díjazott […]

Az Év Digitális Faluja díjakat a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ítéli oda évente a technológiai innovációkat alkalmazó ötezer lakos alatti Kárpát-medencei települések számára. A díj célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A díjazás által […]

Néhány éve még prémiumnak számított, ma viszont már zömével háttérvilágítással szerelt, esti olvasást is lámpafény nélkül lehetővé tevő e-könyv-olvasókat vesznek a legtöbben. Fogyasztói szempontból az e-könyv-olvasó egy rendkívül hálás termék: az e-papír képernyővel szerelt kütyük kompakt méretűek, könnyűek, rengeteg olvasnivaló elfér rajtuk, sokkal kevésbé bántják a szemet mint az okostelefonok […]

A magyarok több, mint a fele vásárol online, a 18-65 év közöttiek 35 százaléka legalább havonta egyszer, 17 százalék pedig legalább hetente egyszer tesz így. Egy friss, reprezentatív felmérés eredményei szerint a vásárlókra jellemző az alaposság és az árérzékenység: több mint kétötödünk nem sajnálja rászánni az időt a termékkel, szolgáltatással […]

A tanévkezdéshez közeledve idén is megindul a roham az oktatáshoz szükséges elektronikai eszközök iránt is. Az Euronics marketingesei összefoglalták, hogy melyek ilyenkor a legkeresettebb termékek, mi alapján érdemes kiválasztani az ideális eszközt, és mekkora kiadással kell számolni. Az Euronics szerint tanévkezdés előtt minden évben látványosan megugrik a kereslet a laptopok, […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei úgy érezték, hogy feladatuk a Spotify- és YouTube-slágerek szövegének elemzése, amire nem kár annyi időt és energiát fordítani, amennyit rá kell fordítani. Egy 2023-ban tinédzserkorú fiatal nyugdíjba vonulásáig – az alvásidőt nem számítva – közel hat évet fog zenét hallgatni: nincs mese, […]

A feltörekvő e-kereskedelmi piacok növekedése meghaladja az európai átlagot, míg a fejlett piacok ismét a világjárvány előtti trendeknek megfelelően viselkednek. A CBRE globális ingatlantanácsadó friss kutatása szerint a technológiai újítások és az infrastruktúra fejlődésének felgyorsulása 2019 és 2022 között jelentős növekedést hozott az európai e-kereskedelem piacán. Az infrastruktúra bővülése mellett […]

A Samsung Electronics bemutatta legújabb összehajtható okostelefonjait. A világ legnagyobb okostelefon-gyártója 2019-ben úttörő szerepet játszott az összehajtható okostelefonok szegmensében, úgy gondolták, hogy ez a kategória vonzó lesz azoknak a fogyasztóknak, akik nagyobb képernyőt keresnek a tartalomfogyasztásához, úgy, hogy a telefonjuk mérete ne növekedjen. E két egymást kizárónak látszó igényt elégítik […]

Véget ért a horvátországi RoboCupJunior Európa-bajnokság, amelyen tizenkét csapat képviselte Magyarországot. A Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Magyar Ifjúsági Robot Kupáján minősített csapatok június 7. és 10. között a horvátországi Varazdinban mérték össze tudásukat a 14 év alatti gyerekek számára meghirdetett RoboCup Junior Európa-bajnokságon. […]

Az elmúlt éveknél mérsékeltebb növekedéssel 1378 milliárd forintos forgalmat ért el 2022-ben a hazai online kiskereskedelem. A Reacty Digital éves webáruházi felmérése szerint 2023 ismét egy nehéz évnek ígérkezik, öt éven belül azonban másfél-kétszeresére növekedhet az e-kiskereskedelmi forgalom. A kedvezőtlen külső hatások ellenére is növekedés Több szempontból nehéz helyzet elé […]