Az Európai Bizottság javaslatot mutatott be a digitális infrastruktúrák innovációjának, biztonságának és ellenállóképességének előmozdítására, valamint az összeköttetés javítására az európai gazdaság jövőbeni versenyképességének szavatolása érdekében. A brüsszeli testület közleményében rámutatott: az európai gazdaság jövőbeni versenyképessége a fejlett digitális hálózati infrastruktúráktól és szolgáltatásoktól függ. A gyors, biztonságos és széles körű összeköttetés […]

A mesterséges intelligencia (MI) aktuális kérdéseiről és hazai oktatástechnológiai újításokról tájékozódhattak a pedagógusok, oktatási szakemberek és érdeklődők. A szervezők közleménye szerint a konferencia célja, hogy az oktatástechnológia, a digitális oktatás hazai és nemzetközi szakértői és kutatói értékes gondolatokat osszanak meg a MI alkalmazásainak lehetőségeiről az oktatásban. A programban helyet kapott […]

Már megint a Bosch szervezte meg a nemzetközi FIRST LEGO League észak-magyarországi döntőjét. Miskolcon rendezték meg a FIRST LEGO League robotépítő és programozó verseny regionális döntőjét. A február 3-i megmérettetésen a 9–16 éves fiatalokból álló csapatok különféle feladatokat végző robotokat építettek és programoztak, valamint egy őket is érintő kihívásra dolgoztak […]

A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmnézési szokásainkat is jelentősen megváltoztatta, de a mozit azért még nem kell teljesen leírnunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is. Az elmúlt évtizedben […]

Hamarosan egy okostelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni – jelentette ki Both András. A Digitális Magyarország Ügynökség Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a szisztematikus építkezés az állami informatika területén: szélessávú internetkapcsolatot biztosították az […]

Váratlanul elhunyt Guttray László, társunk a minuszos.hu megalapításában. 1982-ben a Magyar Televízió Riporter kerestetik című tehetségkutató vetélkedője elődöntőjének egyik versenyzője volt. A nyolcvanas évek közepén, második felében a Magyar Ifjúság, a Közlekedés és a Közalkalmazott című lapokban jelentek meg cikkei. 1989-ben már a Hajó-Daru című üzemi lap főszerkesztője. Nagyjából ugyanabban […]

Jó évet zár a Schneider Electric 2023-ban Magyarországon, halad a cég Dunavecsén megvalósuló okosgyárának építése, és emellett több milliárd forintot ruháztak be más magyarországi üzemeikben. A társaság közleménye szerint idén márciusban tették le a Dunavecsén épülő Duna Smart Power Systems (DSPS) alapkövét, az év végére elkészült a 25 ezer négyzetméter […]

A 11. osztályos lányok jobb matematikai érdemjegyeket szereznek, mint a fiúk, ennek ellenére kevésbé vonzóak számukra a tudományos karrier, a technológia pálya, a mérnöki munka és a matematika művelése (science, technology, engineering and math – STEM). Ha mégis ezeken a területen képzelik el a jövőjüket, akkor jobban érdeklik őket az […]

Folytatja együttműködését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) – közölte a hatóság. Az NMHH és az NKE együttműködésének 2024-es tartalmát rögzítő dokumentumot írt alá a hatóság elnöke, Koltay András és a felsőoktatási intézmény rektora, Deli Gergely. Az együttműködés jövő évi programjában az eddig […]

Lassan eredményt hoznak a mesterséges intelligenciával (MI) támogatott kiskereskedelmi alkalmazások – véli Richard Clarke. A Fujitsu fogyasztói iparágakért felelős globális értékesítési vezetője szerint csak az üzletileg valóban életképes forgatókönyvek lesznek sikeresek. Az első hosszú távon értéket teremtő alkalmazási példák megjelenése 2024-ben várható. A természetes nyelvi chatbotok jól teljesítenek, de olyan […]