Korábbi gyakorlatát kibővítve az Európai Bizottság az európai uniós tagállamok közszolgálati médiájának helyzetét és az Emberi Jogok Európai Bíróságán született ítéletek végrehajtását is vizsgálja a tavalyi évre vonatkozó jogállamisági jelentésben, amelyet várhatóan júliusban tesz közzé. Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén jelentette […]

Hamis autódiagnosztikai eszközöket és autóalkatrészeket, illetve illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozástól – közölte a hivatal. A megbukott cég ügyvezetője interneten kínálta eladásra a hamisítványokat, amivel hozzávetőleg 95 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök figyeltek fel a vállalkozás internetes […]

Hamis mobiltelefon-tartozékok forgalmazása miatt több mint negyven üzletre csapott le egy időben az adóhatóság – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény szerint a hamis márkajelzéssel, felirattal ellátott kiegészítőkkel a boltosok megtévesztették a vásárlókat, és csaknem tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosnak. A NAV Bevetési Igazgatóságának munkatársai […]

A Reuters szerint a Cold River nevű orosz hackercsoport tavaly három amerikai nukleáris kutatólaboratóriumot támadott meg. Augusztus és szeptember között, amikor Putyin jelezte, hogy Oroszország akár nukleáris fegyvereket is képes lenne használni területe megvédésére, a Cold River orosz hackercsoport a Brookhaven (BNL), az Argonne (ANL) és a Lawrence Livermore Nemzeti […]

Az Európai Parlament (EP) meghívta Elon Muskot, a Twitter közösségi portál tulajdonosát, hogy vegyen részt a platformról szóló nyilvános meghallgatáson. Roberta Metsolának, az EP elnökének meghívólevele szerint az uniós testület „őszinte eszmecserét” akar folytatni a milliárdossal – közölte az elnök szóvivője. A Twitter „nem válhat akaratlanul a gyűlöletbeszéd, a választási […]

Aggodalomra ad okot, hogy a Twitter önkényesen felfüggesztette több újságíró fiókját – írta Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos. A Twitter függesztette fel több olyan ismert újságíró fiókját, aki nemrég Elon Musknak, a cég új tulajdonosának repülőútjairól, valamint a Twitter felvásárlása után a cégnél uralkodó állapotokról posztolt. Musk […]

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) kétpárti kongresszusi jóváhagyással olyan új, helyi kezdeményezéseket támogat Közép-Európában, amelyek célja a demokratikus intézmények, a civil társadalom és a független média, vagyis „az ellenálló demokratikus társadalmak pilléreinek megerősítése”. A budapesti amerikai nagykövetség közleménye szerint a programokat olyan partnerek fogják együttesen kivitelezni, akik alaposan […]

Az Európai Bizottság új, 25 millió eurós programot fogadott el a fehéroroszországi demokratikus törekvések támogatására, a segélyt a civil társadalom képviselőinek, diákoknak és egyetemeknek juttatja el a brüsszeli testület. A bizottság sajtóközleménye szerint a finanszírozás célja, hogy támogassa a fehérorosz civil társadalom aktivistáinak tevékenységét, a demokratikus változások és az emberi […]

Illegális szoftvereket tartalmazó számítógépeket és hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le Fejér megyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesület munkatársait korábbi autószervizek ellenőrzései vezették a Fejér megyei „szoftverárusig”, akinek lakásán több mint 150 hamis autódiagnosztikai eszközt és számos illegális szoftvert találtak – írták. […]