A konzervatív csoportokkal szemben indított vizsgálatra vonatkozó, eltűnt elektronikus levelezésről faggatták pénteki képviselőházi meghallgatásán republikánus honatyák John Koskinent, az amerikai adóhivatal (IRS) vezetőjét. Az elhúzódó botrány tavaly májusban robbant ki, amikor Lois Lerner, az IRS adómentességi osztályának vezetője elismerte, hogy az adóhivatalnál célzott és fokozott ellenőrzésnek vetett alá csaknem háromszáz […]

Németországban ügyészségi vizsgálat indult Angela Merkel kancellár mobiltelefonos kommunikációjának feltételezett amerikai titkosszolgálati megfigyelése miatt. Harald Range szövetségi legfőbb ügyész szerdai bejelentése szerint a nyomozóhatóság kémtevékenység úgynevezett kezdeti gyanúja miatt indított nyomozati eljárást „ismeretlen tettes ellen a kancellár egy mobiltelefonjának lehetséges megfigyelésével összefüggésben”. A nyomozóhatóság hónapok óta foglalkozik az üggyel. Sajtóbeszámolók […]

Vádat emeltek egy kaposvári bank ügyintézője ellen, aki bankszámla-tulajdonosok jogosulatlanul megszerzett jelszavaival több mint 18 millió forintot utalt át a saját és a hozzátartozói számlájára – közölte a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-vel. A közlemény szerint a vádlott egy kaposvári banknál pénzforgalmi ügyintézőként dolgozott, és munkakörénél fogva jogosult volt arra, […]

Gyermekpornográfia miatt ítélt jogerősen két év, végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre egy férfit gyorsított eljárásban a Szegedi Járásbíróság – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a bíróság a vádlottat 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel tartásával, illetve nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia […]

Jogi területen bővíti tovább szolgáltatásai körét a Xerox. A vezető dokumentumkezelési vállalat a napokban megvásárolta a Smart Data elnevezésű, jogi informatikával és tanácsadással foglalkozó céget, amely a világ legnagyobb ügyvédi irodáit szolgálja ki 2009-es megalapítása óta. A Smart Data sikerrel vezette be a Viewpoint szoftvert, amelynek segítségével rendkívüli módon leegyszerűsödött […]

Nőtt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ügyforgalma tavaly, az érkezett ügyek 90 százaléka pedig még az évben lezárult — mondta Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a hatóság 2013. évi munkájáról. A 2012. január 1-jén létrejött hatósághoz tavaly 17 ezer elektronikus, illetve postai levél és több mint 11 ezer […]

Több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés keretében megújítják a bírósági szervezetek informatikai parkját – mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke kedden Szekszárdon. Handó Tünde elmondta, megvalósulnak azok az általa ígért programok, amelyeknek köszönhetően az ügyfelek többek között elektronikus értesítést kaphatnak ügyeik állásáról, vagy arról, hogy mennyi időn belül számíthatnak ítéletre. […]

Már Oroszország részeként tünteti fel a Krím félszigetet a Google amerikai internetes keresőoldal térképszolgálata, a Google Maps orosz változata – jelentette pénteken az Interfax. A térképszolgálat orosz változatában (maps.google.ru) a felhasználók azt láthatják, hogy a félszigetet államhatár választja el Ukrajnától. A Google globális térképszolgálatán azonban – ahogy például az ukrajnai […]

A kormányzat kongresszusi ellenőrzésének akadályozásával vádolta meg a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) kedden Dianne Feinstein, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata elnöke, aki kijelentette, hogy a CIA minden előzetes figyelmeztetés nélkül behatolt a bizottsági tagok biztonságosnak vélt komputereibe. A számítógépek az amerikai biztonsági szervek által a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után […]

Munkások százai sztrájkolnak és demonstrálnak immár negyedik napja az IBM dél-kínai sencseni gyáránál, mert az üzem tulajdonost vált, és az emberek úgy érzik, ez számukra veszteséggel fog járni – írja a kínai média. Az IBM alacsony kategóriájú szerverek gyártásával foglalkozó üzemegysége 2,3 milliárd dollárért (513,6 milliárd forint) átkerül a Lenovo […]