A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a jegybank folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Az MNB 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készített tájékoztatót, eszerint jelentős […]

Az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét. Az IBANFIRST S.A. Magyarországi Fióktelepe ezentúl helyben nyújt támogatást magyar üzleti ügyfelei számára: több mint harminc devizanemben tranzakciókat, illetve devizakockázat-kezelést. A fintechszolgáltató prognózisa szerint a magyar vállalatok nemzetközi tranzakcióinak értéke az év […]

A kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg, célja védelmet nyújtani a befektetőknek, elősegíteni a pénzügyi stabilitás megőrzését – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). Fáykiss Péter, az MNB digitalizációért felelős igazgatója elmondta, hogy a kriptoeszközök piaca jelenleg egyáltalán nincs szabályozva, holott komoly […]

Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A csalók a magánszemélyektől sürgős intézkedést kérnek és például „vírusirtó” programot ajánlanak nekik az állítólagosan „megtámadott” bankszámlájuk elleni védekezéshez. Az MNB nevében telefonálók arról érdeklődnek, hogy az ügyfél indított-e […]

A hazai járások között akár tízszeres különbség is lehet a tízezer főre jutó bankjegykiadó automaták számában. A Helix Consulting tanácsadó a közleményében emlékeztetett arra, hogy épp az egyenlőtlenségek miatt a jegybank a lakossági érdekeket képviselve nemrég jogszabályban kötelezte a bankokat ATM-hálózatuk sűrítésére. Az interaktív térkép szerint a bankjegykiadó automaták legsűrűbben […]

Digitális font meghonosításáról kezdett nyilvános konzultációt kedden a Bank of England és a brit pénzügyminisztérium. A brit jegybank által bemutatott tervek alapján a digitális font újfajta fizetőeszköz lenne, amely azonban több tulajdonságában lényegesen különbözne a kriptovalutáktól. A részletes ismertetés szerint a legnagyobb különbség az lenne, hogy a magánforgalmazók által létrehozott […]

A jegybank kétmillió forintra bírságolta az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Kulcs-Soft Nyrt-t bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtiltotta, hogy Kulcs-Soft a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse. A […]

A magyar pénzügyi szektor kiberfenyegetettségi térképe 2022 címmel jelentette meg új, a továbbiakban évente egyszer megjelenő kiadványát a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely a pénzügyi piacok szereplőit érintő kiberbiztonsági fenyegetéseket, azok főbb trendjeit mutatja be. A rosszindulatú tevékenységek mellett a hagyományos üzemzavarok hatásai jelentik a legfontosabb kiberbiztonsági kockázatot a pénzügyi […]

A Magyar Nemzeti Bank harmincmillió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszerében, az informatikai biztonság terén felmerült hiányosságok miatt. A jegybank tájékoztatás szerint az MNB korlátozott terjedelmű átfogó vizsgálatot végzett a Magyar Posta Biztosító Zrt.-nél (Posta Biztosító). Ennek során a 2019. január […]

Változatlanul érvényben van az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése, mert továbbra is hiányzik a társaság 2019., 2020., 2021. évi auditált éves beszámolója és 2022. első féléves jelentése – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB ismételten felszólította a kibocsátót: tegyen eleget a jegybank eddigi határozataiban foglaltaknak, amely szerint maradéktalanul […]