Új szervezeti egység jön létre az Invitel Zrt.-nél az aktívabb nemzetközi szerepvállalásra és teljessé válik az ügyfélfókuszú működés is a belföldi ügyfelek kiszolgálásában. Erről kérdeztük Javorniczky Áront, az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának vezetőjét. – Milyen igényre alapozva hozták meg az új egység létrehozását? – Az infokommunikációs piacon napjainkban általánosan […]

Az Invitel nagyon erős évet, illetve utolsó negyedévet zár az it-szolgáltatások területén, ezen belül is kiemelkedően az adatközponthoz kapcsolódó szolgáltatásokban — jelentette ki Javorniczky Áron, a vállalati és nagykereskedelmi üzletág vezérigazgató-helyettese. Ennek eredményeként az Invitel a közelmúltban döntést hozott a cég adatközponti szolgáltatásainak meghatározó részét biztosító Kozma utcai DataCenter több […]

Idén elsőként hirdették meg „Az év üzletfejlesztése” című pályázatot, amelyre 2014 szeptembere és 2015 júliusa között megvalósult üzletfejlesztési projektekkel lehetett nevezni. Első alkalommal a díjat az Invitel Zrt. pályázata érdemelte ki, amely a társaság elmúlt időszakban lezajlott ICT szervezetfejlesztési és folyamat-standardizálási programját mutatta be. Az Invitel pályázata a társaságnál 2014. […]

Az Invitel a nemrégiben bejelentett három fő stratégiai irányban folytatja fejlesztéseit és továbbra is a tisztán ip-alapú hálózati szolgáltatásokra, a felhő alapú infokommunikációs megoldások értékesítésére, valamint további, egységesített kommunikációt és együttműködést támogató szolgáltatások kialakítására koncentrál. „Társaságunk a hazai ICT piacon rendkívül dinamikus növekedést ért el, két év alatt megduplázta ezen […]