Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, Erdős Ferenc, a konferencia szervezőbizottságának elnöke, Raffai Mária, a konferencia programbizottságának társelnöke, Kovács Katalin, az egyetem Informatika Tanszékének vezetője és Kosztyán Zsolt, a GIKOF és a konferencia programbizottságának elnöke. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Nagy nevek az Országos Gazdaságinformatikai Konferencián

Bő húsz éve, 2003-ban Győrből indult, most pedig visszatért a győri Széchenyi István Egyetemre (SZE) az Országos Gazdaságinformatikai Konferencia. A jubileumi program fókuszában a mesterséges intelligencia (AI) állt. A kétnapos eseményen neves hazai és nemzetközi egyetemek, intézetek kutatói és hallgatói, valamint a témában leginkább érintett vállalatok szakemberei vettek részt. A SZE az első hazai felsőoktatási…

Részletek

Egyre több ország aggódik a kórházak elleni zsarolóvírusok miatt

Az ENSZ és ötven tagállama megkongatta a vészharangot New Yorkban a kórházak ellen bevetett zsarolóvírusok terjedése miatt, amelyek a paciensekre, sőt a nemzetközi békére nézve is veszélyesek. A zsarolóvírusok olyan szoftverek, amelyek segítségével a számítógépes kalózok zárolják az áldozatok (magánszemélyek, cégek vagy intézmények) számítógépén lévő adatokat, majd pénzt követelnek a blokkolás feloldásáért. Amikor ez kórházakat…

Részletek
Komondor HPC

Számítási rekord szimulációs programmal

Új számítási rekordot állított fel bonyolult kvantumfizikai rendszerek szuperszámítógépes szimulációi terén két magyar kutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorandusza, Menczer Andor és a Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) tudományos tanácsadója, Legeza Örs. Kétszázötvenezer milliárdnyi elemi műveletet képes megoldani másodpercenként az a szimulációs program, amelynek segítségével csökkenteni lehet például a gyógyszerfejlesztés, vagy épp az energiaszállítás…

Részletek
vulkán müon "röntgenkép"

Müonnal fürkészik a többnyílású vulkánok titkait

A tűzhányók felszíne alatti magmamozgásokat teszi láthatóvá egy új technika segítségével a Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Tokiói Egyetem. A müográfiának köszönhetően közelebb kerülhetünk az olyan vulkánok működésének megértéséhez, mint az Etna vagy épp a legaktívabb japán tűzhányó, a Szakuradzsima. Földünk belseje nehezen vagy nem hozzáférhető, ha meg szeretnénk vizsgálni, jelentős technikai kihívással kell szembenéznünk…

Részletek
Sony Xperia

Már kapható a skarlátvörös Sony Xperia

A Sony Xperia 1 VI mostantól látványos „skarlátvörös” árnyalatban is megvásárolható. A Sony kitörő örömmel jelenti be, hogy zászlóshajó okostelefonja mostantól már „skarlátvörös” színben, a vörös új árnyalatában is megvehető. A „skarlátvörös” Sony Xperia 1 VI rendelkezik az összes olyan forradalmi technológiával, amelyek a teljes jelenlegi színpalettában páratlan felhasználói élményt nyújtanak, míg elegáns kialakítását még…

Részletek
japan chip

Chipháború törhet ki Japán és Kína között

Kína súlyos gazdasági megtorlásra figyelmeztette Japánt, ha az tovább korlátozza a chipgyártó berendezések értékesítését és szervizelését kínai cégeknek – jelentette a Reuters a Bloombergre hivatkozva. A Toyota Motor bizalmasan közölte japán tisztviselőkkel, hogy Peking a korlátozásokra úgy reagálhat, hogy megvonja Japántól az autógyártáshoz szükséges ásványi anyagokhoz való hozzáférést. Több kínai tisztviselő többször is felvázolta ezt…

Részletek
Intel

Egyetlen rossz döntés miatt került lejtőre az Intel

rtóAz amerikai chipgyártó, az Intel a számítógépes korszak egyik nagy nyertese volt mielőtt a mesterséges intelligencia (AI) korszakával elindult a lejtőn. Körülbelül hét évvel ezelőtt a vállalatnak lehetősége nyílt arra, hogy részesedést vásároljon az OpenAI-ban, amely akkoriban egy kezdő nonprofit kutatószervezet volt, amely a generatív mesterséges intelligencia nevű, kevéssé ismert területen dolgozott — tudta meg…

Részletek
Casio GR-B300 Gravitymaster

Sose találod ki, mi inspirálta a legújabb Casio órát

A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – állítja Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. A Casio GR-B300 Gravitymaster széria háromféle színkombinációban lesz elérhető. Az egyik fekete változat világosszürke/ezüst részletekkel…

Részletek
Fel!