Magyarország jól áll a kiberbiztonság területén, a távközlési világszervezet (ITU) legutóbbi kiberbiztonsági helyzetértékelése alapján az ország a felkészültséget tekintve a 19. helyre került a két évvel ezelőtti 51. helyről, ami jelentős előrelépés — mondta a Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének igazgatója. Az igazgató úgy fogalmazott: Magyarország nem […]

Az Ericsson Magyarország a Magyar Telekommal közösen a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferenciáján kereskedelmi 5G szolgáltatásra is alkalmas berendezésekből felépített 5G teszthálózaton mutatja be az 5G technológiát és annak alkalmazási területeit Budapesten a Hungexpón. Az Ericsson olyan bemutatókkal készül, melyek az 5G technológia legfőbb előnyeit, a […]

Először választották be Magyarországot a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) rendszeresen ülésező, szűkebb döntéshozó testületébe, a tanácsba – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tanácsi tagság nagyobb beleszólást jelent a távközlés-szabályozás nemzetközi ügyeibe, többek között az ITU távközlés jövője szempontjából meghatározó frekvencia-koordinációs tevékenységébe. A közlemény felidézi, hogy 2015-ben Budapest adott otthont […]

1

A hatékony telekommunikáció növeli lehetőségeinket, nyitottságunkat, szabadságunkat és biztonságunkat – fogalmazott Áder János köztársasági elnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának gálaestjén hétfőn, Budapesten. A telekommunikáció az első távírók óta mindig a tudásátadás eszköze volt; azé a tudásátadásé, amely az információk megosztása révén hihetetlen mértékben felgyorsult. Egy mai okostelefon százezerszer […]

1

A versenyképesség egyik előfeltétele a digitális világban való részvétel, ezért a technológiát közelebb kell vinni az emberekhez – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciáján. (Mit közel? Jobb lenne egyenesen beléjük vezetni. A -szerk- megj.) Elmondása szerint a magyarországi internethasználat terjedésének egyik gátja, hogy […]

Közép-Európa szerepe felértékelődik a digitális gazdaságban, ez a térség lesz az Európai Unió növekedési motorja a következő egy-másfél évtizedben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján. Hozzátette: Magyarországon fejlődik a leggyorsabban a digitális gazdaság az Európai Unióban, a szektor nemzetgazdaságon belüli súlya erősebb az uniós […]

A vállalkozások és a fogyasztók közötti digitális szakadék az egyik legnagyobb akadálya a digitális gazdaság fejlődésének, meg kell szüntetni ezt a megosztottságot – hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciáján hétfőn Budapesten. Hozzátette: a digitális termékekhez és szolgáltatásokhoz való egyenlő […]

Kerstin Günther, a Magyar Telekom igazgatóságának elnöke a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hangsúlyozta: Magyarország büszke lehet arra, hogy már most az egyik legjobb telekommunikációs hálózattal rendelkezik Európában. Ez tükröződik a gazdaság versenyképességében, és jó alapot ad a jövőbeli fejlesztéseknek . A távközlési ipar jelentős globális változáson megy keresztül […]

Nélkülözhetetlen a kis- és közepes vállalkozások (kkv) szerepe az innovációban, támogatásukkal ösztönözhető a lokális digitális fejlődés és új álláshelyek teremthetők – mondta Hou Lin-csao, az ITU főtitkára a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn Budapesten. A főtitkár – a digitális továbbfejlődés érdekében – különösen fontosnak tartja a még nem […]