Három milliárd forintos uniós forrásból fejlesztheti vízgazdálkodási információs rendszerét (VIZIR) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – jelentette be a szervezet. Az OVF térinformatikai és alap it-infrastruktúrájának fejlesztését célzó fejlesztés pénzügyi alapját a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2020 közötti, vissza nem térítendő uniós forrás szolgáltatta – mondta Labdy Jenő […]

Európa egyik legnagyobb csomaglogisztikai hálózatának hazai cége, a DPD Hungary Kft. kibővítette együttműködését a 4iG tulajdonában lévő Invitech infokommunikációs vállalattal. Az új, három évre szóló megállapodás összértéke több mint 800 millió forint. A logisztika, ezen belül kiemelten a csomagszállítás is azon tevékenységi körök közé tartozik, amelyek esetében kiemelt szerep jut […]

Felmérik a visegrádi országok diákjainak digitális készségeit. Magyarországról az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csatlakozott az IT Fitneszteszt elnevezésű online felmérési projekthez. A felmérés keretében Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban élő diákok és fiatal felnőttek digitális készségeit fogják feltérképezni. A négy országban zajló projekt elsődleges célja az, hogy kiderítse, […]

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 33 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UniCredit Bankra, a csoporthoz tartozó jelzálogbankra és lízingtársaságra hiányosságok miatt, amelyek -mások mellett- az it-biztonságot érintették – közölte az MNB. Az MNB megállapította, hogy egyes informatikai rendszerek üzemeltetési leírásai nem naprakészek, továbbá hiányosak az adatbáziskezelő rendszerek […]

Véget ért az AHa!Brainstore Startup Verseny 4.0., amelyen a nyertes termékek között volt okos babamonitor, mezőgazdasági drónrendszer, elektromos légi jármű és személyi vészjelző rendszer is – közölte az Antenna Hungária (AH). Az idén negyedik alkalommal mutatkoztak be az AH, és partnerei által meghirdetett AHa!Brainstore Startup Versenyen az ígéretes, prototípussal rendelkező […]

A magyar iskolák sincsenek biztonságban a bűnözők akcióival szemben. Az internetes támadások száma az oktatási intézmények esetében is magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – olvasható a Panda it-védelmi társaság közleményében. A pandémia nem csupán új intézkedési tervek, a digitális oktatásra történő átállás és a folyamatos […]

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az MKB Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, kiszervezési, számviteli és vállalatirányítási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására. A feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését – közölte a jegybank. A tájékoztatás szerint az MNB átfogó […]

IT-biztonsági kutatók nemrég egy AppleJeus nevre keresztelt kártékony akciót azonosítottak, amelyet a hírhedt Lazarus csoporthoz kötnek. A támadók behatoltak egy ázsiai kriptovaluta váltó hálózatába a Trojanized kriptovaluta kereskedő szoftver segítségével. Céljuk a kriptovaluták ellopása a gyanútlan felhasználóktól. A Windows-os programok mellett a kutatók azonosítottak egy korábbi változatot, amely a macOS […]

Magyarországon a licenc nélküli szoftverek aránya eléri a 36 százalékot, az arány két százalékkal csökkent az előző évhez képest – közölte a Microsoft Magyarország Kft., a BSA globális szoftveripari jogvédő szervezet legfrissebb felmérése alapján. A tájékoztatás szerint a licenc nélküli szoftverek használatának gyakorisága enyhén csökken, de még mindig széles körben […]