Az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) idei díjazottak között van Bálint Karola, aki a „ShopMap” című projektjével jutott be a döntőbe, s nyert különdíjat. A ShopMap alkalmazás számos vásárlás közben felmerülő kellemetlenségekre nyújt megoldást: használói például elkészíthetik benne saját bevásárlólistájukat, amelynek tartalmát utólag is bármikor megváltoztathatják. A […]

1

Az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) a világegyetem legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenye, amelyen évről-évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat. Magyarországról idén két diáklány utazik a megmérettetésre. A döntést, hogy ki képviselje Magyarországot, az alapján hozzák meg, milyen eredményt értek el az Innovációs Szövetség által megrendezett Ifjúsági Tudományos […]

Véget ért az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) a világegyetem legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenye, amelyen évről-évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat. Idén a 19 éves Rozsnyik Szabolcs képviselte Magyarországot a „Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata” című munkájával. Rozsnyik a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium […]

  Egy amerikai egyetemi hallgató találmánya lehet a megoldás a mobiltelefonok hamar kimerülő akkumulátoraira – írja a Spiegel Online nyomán az MTI. Az arizonai Phoenixben megrendezett Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) “tudásvásáron” Eesha Khare, a kaliforniai Santa Cruz egyetem hallgatója találmányával elnyerte az 50 ezer dolláros “Intel Foundation […]

  Phoenixben, Arizona államban rendezik meg idén május 12-17. között az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) c. versenyt. Az Intel ISEF célja, hogy elismerje és díjazza a világ legélesebb elméjű középiskolai fiataljait, és tudományos és technológiai ismereteik további tökéletesítésére buzdítsa őket. Az Intel ISEF az egyes országokban rendezett […]

Friss, ropogós