Torontál - napilap

Vajdasági magyar kiadványokat digitalizál az OSZK

A vajdasági magyar könyvek, folyóiratok digitalizálásáról szóló együttműködési megállapodást írt alá Zentán Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) igazgatója és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója. Az elsőként digitalizált és máris ingyenesen hozzáférhetővé tett Torontál című napilap 1872 és 1944 között jelent meg, több mint tizenhatezer lapszámban és több mint…

Részletek
magnókazetta

Páratlan irodalomtörténeti hanganyagokat tesz közzé az SZTE

Online elérhetővé teszik a szegedi Móra Ferenc Kollégiumban az 1980-as évek elejétől megrendezett előadások, író-olvasó találkozók felvételeit. A páratlan irodalom- és eszmetörténeti értékű hanganyagok a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtár Médiatékájában hallgathatók meg — közölte a felsőoktatási intézmény. Az egykori József Attila Tudományegyetem (JATE) – majd SZTE – Móra Ferenc Kollégiumában az 1980-as évek elejétől…

Részletek
könyv

Nem pihennek a szkennerek a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Mintegy 180 életmű vált ingyenesen hozzáférhetővé és letölthetővé a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) a magyar kultúra napja alkalmából. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a közleményében azt írta, hogy az OSZK a magyar írott kulturális örökség őrzőjeként folyamatosan digitalizálja és publikálja a szerzői jogi kötelmek alól felszabadult életműveket. Ezek közé tartozik Szép Ernő (1884-1953) költő, regényíró,…

Részletek
könyv

Még mindig jobban szeretjük a könyvet az e-könyvnél

A magyarok 42 százaléka olvas valamilyen gyakorisággal nyomtatott könyvet, ez az érték e-könyvek esetén tizenegy százalék, míg az e-hangoskönyveknél hét százalék. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából az eKönyv Magyarország Kft. és a Társadalomkutatási Intézet Zrt. 2023 tavaszán végzett kutatást a teljes felnőtt magyar lakosság könyvolvasási és könyvvásárlási szokásairól. A kutatók elsősorban arra…

Részletek
Széchényi Ferenc

Neten a könyvtáralapító Széchényiről és családja

A könyvtáralapító Széchényi Ferencről és családjáról hozott létre digitális gyűjteményt az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Digitális Bölcsészeti Központja (DBK) összegyűjtötte azokat a digitális és digitalizált dokumentumokat, amelyek a nemzeti könyvtár megszületéséhez, az alapító Széchényi Ferenc életéhez és családjához, a kortársaival folytatott levelezéséhez és máig élő emlékezetéhez kapcsolódnak. A több mint…

Részletek
Petőfi Sándor

Mesterséges intelligencia segítségével kutatják a kulturális örökséget

A múlt irodalmának szövegeit vizsgálják a mesterséges intelligencia segítségével a Miskolci Egyetem (ME) munkatársai. Az ME azon dolgoznak, hogy létrehozzák a nemzeti kulturális örökség mesterséges intelligencia alapú feldolgozásának, kutatásának, oktatásának és a lehető legszélesebb körű közzétételének módszertanát, legyen szó különböző nyelvfeldolgozó algoritmusok fejlesztéséről vagy a XVIII-XIX. századi kézírást felismerő eszközökről. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a…

Részletek
Petőfi Sándor

Több száz Petőfi-kézirat az OSZK online adatbázisában

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából mintegy ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) internetes tartalom-szolgáltatása, a Copia. Az online adatbázisban mától elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legmarkánsabb részei, köztük a költő versei, levelei, rajzai, valamint feleségének, Szendrey Júliának a naplója. A nemzeti könyvtár 2021-ben indította el Copia nevű digitális tartalomszolgáltatását. Ismertetése…

Részletek
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója

Petőfi Sándor kapcsolati hálóját bemutató adatbázis készült a Nemzeti Levéltárban

A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy a költő kapcsolati hálóját tartalmazó adatbázisban mintegy 200, Petőfi Sándor ismeretségi köréhez tartozó ember szerepel. Szabó ismertetése szerint az…

Részletek
Fel!