szerver

Megállapodást kötött a Synergon és az IBM

A Synergon és az IBM Magyarország Kft. szakemberei közösen dolgoznak az M1-Dataparkban megépülő Synergon adatközpont IT infrastruktúrájának tervezésén és megvalósításán – erről írt alá megállapodást a Synergon Integrator Kft. (a Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata) és az IBM. Az MTI közleménye szerint az M1-94 Kft. 2013. májusában kötött megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztériummal, így…

Részletek
taps

NetLock CityPass: a jó rendszer díjat kap

Átadták az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseket. A címet a NetLock Informatikai és Hálózatbiztonsági Szolgáltató Kft. által konzorciumban fejlesztett intelligens közösségi kártyarendszer, a CityPass is megkapta. A rendszert több éve sikerrel alkalmaznak városi és egyetemi környezetben egyaránt. A CityPass intelligens kártyarendszer vállalatok, önkormányzatok és oktatási rendszerek eltérő igényeit is képes kielégíteni. A nyílt rendszerbe bármilyen…

Részletek

KSH: megállt a számítógépek exportárának csökkenése

  Idén júniusban a belföldi és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, a tavaly júniusi áraknál pedig 0,6 százalékkal voltak magasabbak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az előző hónaphoz képest nagyobb mértékben, 1,8 százalékkal csökkentek az árak a gyógyszergyártásban, 0,8 százalékkal a fa-, papír-…

Részletek
ZX-81

Vegyesen teljesít az IT-ágazat

  2013 áprilisában az ipari termelés 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelésbővüléséhez – az előzőévi alacsony bázis hatásán túl – elsősorban a járműgyártás jelentősnövekedése járult hozzá. A munkanaphatástól megtisztított index 2,9 százalékot emelkedett. A termelés az év első négy hónapjában 1,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az…

Részletek
ZX-81

Ingatlanba (is) fektetett a SYNERGON

  Közel egy éves előkészítő munka eredményeként jelentős mértékű felvásárlást hajt végre a SYNERGON Informatika Nyrt. Aláírták ugyanis a SYNERGON által „DataWorld Tranzakció”-ként elnevezett megállapodás, amellyel a cégcsoport több gazdasági társaságban is meghatározó mértékű befolyást, valamint jelentős ingatlanvagyont szerez. Az ügylet során a SYNERGON vételárként közel 1,9 milliárd forintot fizet, saját részvényt is felhasználva. Az ügylettől…

Részletek
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Kutatók éjszakája: lesz csillagok háborúja

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének oktatólaborjában bárki megnézheti, milyen egy működő atomreaktor. Megnyílik a közönség előtt a Bay Zoltán Nonprofit Kft. lézercsarnoka, ahol ipari lézerrel lehet vágni, lőni, írni. Az Óbudai Egyetem Neumann Informatikai Karán a közönséggel közösen barkácsolt diszkólézerrel villantanak a résztvevők és az első magyar űrhajós. Az esemény fesztiváljellegét…

Részletek
ZX-81

Itt a PowerStruxure

A Schneider Electric bejelentette átfogó energiamenedzsment megoldásainak új családját, a PowerStruxure-t. Az EcoStruxure architektúra egyik kulcsfontosságú alrendszereként akár harminc százalékos megtakarítást is lehetővé tesz a beruházási és üzemeltetési költségek terén az ipari alkalmazások, épületek, adatközpontok és más nagy energiafogyasztók számára.

Részletek
Microsoft 365 - diák

Európa egy időben mozdul a digitális írástudásért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) jóvoltából Magyarország is részt vesz az e-Skills Week 2012 programsorozatban. Európa több mint harminc országának részvételével rendezik meg az e-Skills Week eseményeket 2012 márciusában és áprilisában. Az EU Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága, a DIGITALEUROPA és az European Schoolnet azért hívták életre ezt a rendezvénysorozatot, hogy megmutassák, mekkora…

Részletek
Fel!