Az informatikai és telekommunikációs iparág energiahatékonyságát javítani, vízfelhasználását csökkenteni, az újrahasznosítás mértékét növelni kell – jelentette ki Áder János. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy napokban rendezett konferencián a Digitalizáció a fenntartható fejlődés szolgálatában címmel megtartott előadásában azt mondta, hogy a Nemzeti Digitalizációs Stratégiában a technológiák elterjedését és […]

Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát (MI) az ESSCA üzleti egyetem, amelynek budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire. Az iskola az évforduló alkalmából indított ünnepi eseménysorozatának szakmai kerekasztal beszélgetésén Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója, professzora a közlemény szerint hangsúlyozta, a 114 […]

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a Scope Ratings GmbH, a hitelminősítés éves felülvizsgálata eredményeként pozitívra javította a távközlési társaság kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását, valamint megerősítette a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását és a nem alárendelt, nem biztosított adósságához tartozó BBB+ minősítést. A kilátás javítása a Scope Ratings azon álláspontján alapul, hogy […]

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) szeptember 8-iki tisztújító közgyűlésén Csömör Magdolnát választották meg elnöknek. A HÉT közleménye szerint az elnökségében helyet kapott a korábbi alelnök, Kőrösi Gábor, míg a másik alelnöki pozíció a következő rendkívüli közgyűlésig, várhatóan október közepéig betöltetlen marad. A közlemény szerint a hazai hírközlési piac szereplőit tömörítő […]

Bár még számos megválaszolatlan kérdés merül fel a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása kapcsán, a cégvezetők 74 százaléka már most úgy gondolja, hogy a generatív MI előnyei felül fogják múlni a vele kapcsolatos aggodalmakat. Nemcsak a fogyasztók, de a cégvezetők bizalmát is elnyerte a mesterséges intelligencia – derül ki a Capgemini […]

A jövő adatközpontját úgy fogják megépíteni, hogy a karbonsemlegesség érdekében sokkal többet vegyen figyelembe, mint pusztán az energiafelhasználást: akár egész lakótelepek távfűtését is biztosíthatja egy-egy adatközpont „fölösleges” hőenergiája. Ma, amikor a világ adatforgalma soha nem látott csúcsokat ér el, a globális gazdaságban létfontosságú szerepet játszanak a modern adatközpontok. Az elosztott […]

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Digitális Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ). Az megállapodás értelmében az IVSZ és a DMÜ a közös célok, azaz a digitális állam, -infrastruktúra, -gazdaság, – képességek fejlesztése érdekében a digitalizáció témakörében egymást stratégiai partnernek tekintik. A közös munka során a szervezetek képviselői, […]

A Western Digital (WD) a vártnál nagyobb veszteséget prognosztizált az első negyedévre: a gyenge kereslet termeléscsökkentésre kényszeríti a gyártót. A merevlemez és memória alapú tárolóegységek gyártója közölte, hogy a folyó negyedévben a gyárainak kihasználatlansága miatt várhatóan 200-220 millió dollárral magasabb lesz a vesztesége. A felhőszolgáltatásból származó bevételek 53 százalékkal, 994 […]

A TCL Electronics bejelentette a legújabb, Google TV és Game Master funkcióval rendelkező 4K HDR televízióinak európai piacra dobását. A Dolby Vision és Dolby Atmos technológiával ellátott új TCL P74 sorozat televíziói a 4K-s felbontás mellett, dinamikus mozgásmegjelenítéssel, a Wide Color Gamut több mint egymilliárd színárnyalatával rendelkeznek. Az új TCL […]

ProTAR: Magyar fejlesztésű, merev szárnyú, 65 kilogramm felszállótömegű, sugárhajtású, pilóta nélküli, intelligens légijárművet mutattak be. A fejlesztést végző magyar cég, a Rotors & Cams Zrt. a 4iG Csoport tagja. A drónt a honvédelem légvédelmi képességének növelése érdekében fejlesztették. A pilóta nélküli repülő sebessége eléri az 500 km/órát, repülési magassága a […]