Ipari látórendszerrel ellátott, gyorsan tanítható univerzális alkatrészadagoló berendezés kifejlesztésén dolgozik az NTcom Kft. Az ipari robotok és célgépek karbantartásával, telepítésével valamint tervezésével foglalkozó társaság tervei szerint a 2025-ben befejeződő projekt célja egy olyan robotcella kifejlesztése, amely jelentősen leegyszerűsíti a gyártósorok összeállítási és üzembe állítási feladatait. A robotizált gyártó- és összeszerelősorok […]

Nincs olyan ágazata a magyar gazdaságnak, amelyben ne rosszabb eredményt mutatott volna ki a K&H fenntarthatósági indexe, mint egy évvel korábban. „2023 első féléve bizonyosan nem a környezeti lábnyom csökkentésére tett erőfeszítések miatt vonul be a gazdaságtörténetbe” – mondja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője, aki szerint a kedvezőtlen konjunktúra […]

A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak. A tőzsdén jegyzett informatikai társaság közleménye szerint a Delta Technologies 19,05 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 869 millió forint EBITDA-val (kamatfizetés, értékcsökkenés és […]

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintos beruházással bővítette gyártókapacitását a Procontrol Szegeden. Nemrégiben fegyvertároló megoldásokkal bővült a Procontrol Elektronika Kft. okosszekrény-kínálata. A megújuló profil, a növekvő rendelési állomány miatt a kapacitás bővítésére a cég új gyártó telephelyet alakított ki egy 1990-ben emelt, korábban raktárként használt, kétszintes, beépíthető tetőtérrel rendelkező, háromszor […]

Kifejezetten a kis- és középvállalatok (kkv) részére fejlesztett applikációt az ellátási lánc optimalizálás területén tevékenykedő Optasoft Kft. A Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ban kiírt KKV START INNOVÁCIÓ pályázatra benyújtott Ipar 4.0 Logisztikai audit és termelésoptimalizáló applikáció létrehozása a vállalatok termelékenységének és […]

A mesterséges intelligencia (MI) használata komoly etikai kérdéseket vet fel, ezekre választ kell adnunk – jelentett ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke. A Felelősségteljes irányítás a mesterséges intelligencia korában című nemzetközi konferencián Koltay András szerint több kérdést is vizsgálni kell az MI kapcsán. Így például, hogy melyek […]

Az integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. új kereskedelmi igazgatóval erősíti csapatát. Az új vezető, Bóday Tamás több mint húszéves tapasztalattal rendelkezik a távközlési és it-ágazatban. A CETIN kereskedelmi tevékenységének irányítójaként az új igazgató nagy szerepet kap a vállalat stratégiájának megvalósításában, amely célja a hagyományos adatcsatlakozási és infrastrukturális szolgáltatások mellett […]

Bár még számos megválaszolatlan kérdés merül fel a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása kapcsán, a cégvezetők 74 százaléka már most úgy gondolja, hogy a generatív MI előnyei felül fogják múlni a vele kapcsolatos aggodalmakat. Nemcsak a fogyasztók, de a cégvezetők bizalmát is elnyerte a mesterséges intelligencia – derül ki a Capgemini […]

Augusztus 16. és 22. között rendezik meg Pekingben a World Robot Conference 2023-at (WRC 2023), amelyen bemutatják a robotipar élvonalbeli eredményeit – közölte a Kínai Tudományos és Technológiai Szövetség (CAST). A három részből álló tematikájú konferencián fórumot, kiállítást és versenyt rendeznek. A WRC 2023 a robottechnológia és az ipar trendjeire […]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karán (IK) belül működő Mesterséges Intelligencia Tanszék Neurális Információfeldolgozási Kutatócsoportja is csatlakozik egy tűzmegelőzési rendszerek fejlesztésével foglalkozó nemzetközi kutatáshoz. A nemzetközi projektet egy finn deep-tech startup, a Detectium vezeti, amelynek tűzmegelőzési rendszere lehetővé teszi a tüzek nagyon korai észlelését beltérben és kültéren egyaránt. Mint […]