Az Invitel megkezdte a három dimenziós (3D) kísérleti műsorszórást, s júliustól augusztus közepéig, az olimpia ideje alatt egyes hálózataiban ingyenesen lesz elérhető a térhatású csatorna. Az Invitel a lakossági és kisüzleti szegmensben 750 ezer előfizetővel rendelkezik a digitális televízió-, az internet-, a mobilinternet- és a hangszolgáltatások piacán. Nagykereskedelmi partnereinek […]

  Az Invitel termék- és szolgáltatási palettájának bővítésével próbál terjeszkedni a lakossági digitális televízió- és internet, valamint az üzleti infokommunikációs piacon. David McGowan, az Invitel vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat az ország több területén végrehajtott optikaihálózat-fejlesztési programjával alapozta meg új szolgáltatási portfólióját. Ezer kilométernyi optikai vezeték lefektetésével az év végére […]

Az informatikai szolgáltatások értéke éves szinten mintegy 6 százalékkal nő a következő 6-7 évben a magyar piacon az előrejelzések szerint, miközben a rendszerintegrációs tevékenység még gyorsabban bővül – mondta Czibulya László, az  Invitel szakértője az MTI-nek. Hozzátette, a magyar piacon az informatikai, illetve adatközponti szolgáltatást igénybe vevő cégek aránya mindössze […]

Az Invitel által alapított innovációs pályázaton előremutató humán ügyviteli keretrendszerével a NEXON a HVG különdíját nyerte el idén. Ezzel a sikerrel immár másodszor lett InnoMax díjazott a cég a tavalyi 70-250 fős vállalatok kategóriájában elért első helyezése után. A kis-és közepes vállalkozások innovációs törekvéseinek támogatására létrehozott pályázaton az előremutató gondolkodást, […]

  Az Invitel a percalapú telefonadót támogatja, szemben a Magyar Telekommal, a Vodafone-nal és a Telenor Magyarországgal, amelyek számára az ügyfélalapú adókivetés tűnik elfogadhatóbbnak — írja az MTI. A szolgáltatók a  forgalomcsökkenés, és növekvő terheik miatt aggódnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban optimista, úgy véli: a forgalom csökkenése csak átmeneti lehet. […]

Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban csak egyes járulékos kérdésekben nyújtott iránymutatást, érdemben majd a magyar bíróság (Pest Megyei Bíróság) hoz döntést azt követően, hogy mérlegelte ezt az előzetes állásfoglalást, továbbá a magyar Alkotmánybíróság határozatát – reagált az Invitel az Európai Unió Bírósága ítéletére. Az Invitel közleményében hangsúlyozza: az […]

Az Európai Unió Bírósága szerint egy érvénytelenített tisztességtelen szolgáltatói szerződéses feltételt későbbi szerződések esetén sem kell betartaniuk a fogyasztóknak. Amennyiben egy bíróság érvénytelenít egy adott szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen szerződéses feltételt, azt a szolgáltatóval ugyanilyen szerződést kötő további fogyasztóknak sem kell betartaniuk – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága. […]

A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer, a kábelszolgáltatóké 824 ezer, az épületig, lakásig, irodáig optikai szálon nyújtott szolgáltatásé 265 ezer, összességében 2 millió 75 ezer volt decemberben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A szélessávú internet-hozzáférés esetében – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve […]

Innováció, hatékonyság, maximalizmus, kreativitás: ezek a kulcsszavai az InnoMax pályázat -nak, amelyet az Invitel idén, már harmadik alkalommal hirdet meg. Az InnoMax Díjra azok a kis- és középvállalatok jelentkezhetnek, akik az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket. Nevezhetnek megvalósult ötletekkel, a hatékonyságot javító innovációkkal, üzleti […]