Két huszonéves hevesi „zseni” ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell. A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a csekély erkölcsiséggel rendelkező 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési […]

Idén a mesterséges intelligenciával súlyosbított kibertámadások és a természeti katasztrófák, vis maior események az üzleti kockázatok legfőbb meghatározói. A magyar vállalatoknak a szabályozási környezet és a gazdasági növekedés üteme is fejtörést okoz. Az Allianz Trade 2024-es, 92 ország több mint háromezer cégvezetőjének részvételével készült Kockázati Barométere kimutatta: a legtöbb cég […]

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén. Christopher Wray az amerikai Kongresszus alsóházának meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy „Kína hackerei előkészületeket tesznek, és az amerikai infrastruktúrára pozicionálják magukat, hogy pusztítást, valamint a valós […]

Indulatoktól sem mentes volt a Facebook, az Instagram, a TikTok, az Twitter (X), a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóinak kongresszusi meghallgatása. A közösségi médiumok „kezén vér szárad” – fogalmazott Lindsey Graham szenátor , aki az Instagramot és Facebook-ot üzemeltető Meta elnök-vezérigazgatójához intézve szavait úgy fogalmazott, tisztában […]

Az Antenna Hungária Zrt. (AH) bemutatta legújabb, UHD/4K felbontású és HDR képminőségű közvetítésre is alkalmas közvetítőkocsiját. Az AH, a 4iG leányvállalata bemutatta közvetítő flottájának legújabb és legmodernebb tagját, az Outside Broadcast (OB7) jelzésű járművét. A közvetítőkocsi 18 különálló, egyenként 4K (Ultra HD – UHD) felbontásban rögzíteni képes és a nagy […]

Gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt börtönbüntetésre a bíróság nem jogerősen egy hajdúböszörményi férfit. Tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nem jogerősen két év – öt […]

Nemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft. A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatásával kifejlesztett berendezéssel áttörést lehet elérni az optikai kábelrendszerek […]

 Online csalás miatt letartóztattak egy csarodai férfit, aki emberek százait verhette át internetes adok-veszek oldalakon.  Az üggyel kapcsolatban tavaly először egy tolnai férfi kérte a rendőrök segítségét. A sértett egy internetes adok-veszek oldalon akart egy játékkonzolt vásárolni. Átutalta a megadott bankszámlára a kialkudott összeget, de a termék nem érkezett […]

Egy internetes csaló 25 millió forintot csalt ki egy Pápa környéki kistelepülésen élő nőtől különböző indokokkal 2022 decemberétől egy év alatt. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írták, hogy a nő az egyik közösségimédia-felületen ismerkedett meg a férfival, akivel személyesen soha nem találkozott. 2022 decemberében egy levélben a férfi azt állította, […]

Ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja” címmel hamis internetes felületet hoztak létre. A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be, hogy az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég levelezési rendszerén keresztül ismeretlenek arra szólították fel a Budapesten megszálló vendéget, hogy turisztikai adót fizessen a honlapon keresztül. A Fővárosi Önkormányzat arra hívta […]