Az internetadó bevezetésére vonatkozó javaslatról egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter a távközlési szolgáltatókkal szerdán. A távközlési adó kiterjesztését az internetes telefonszolgáltatásokra az indokolja, hogy nagyon sokan áttértek az adókötelezett hagyományos telefonszolgáltatások igénybevételéről az internetes telefonálásra – mondta Varga Mihály az általa kezdeményezett egyeztetésen a minisztérium szerda esti közleménye szerint. A miniszter […]

1

Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást. Az MKHSZ kéri a kormányt, hogy a hírközlést sújtó újabb adó bevezetését alaposan fontolja meg, mert veszélybe kerülhet az a 2020. évre tervezett kormányzati cél, hogy Magyarország […]

Lehet más megoldás: az internetezők helyett az áfa-csalókat büntesse a kormány — javasolja a zöldnek mondott párt. Az egyik legkissebb parlamenti párt elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a kormány arról beszél, hogy nincs szükség megszorításokra, aközben elviselhetetlen mértékű adót jelent be az internethasználatra. A párt szerint ezzel a lépéssel emberek tömege […]

A „baloldal vezető pártja” költségvetési értelemben indokolatlannak tartja az internetadót, szakmailag pedig elhibázottnak, ezért közlésük szerint minden eszközzel fel kell lépni az ellen. A párt közleménye szerint az adó bevezetése társadalmi, kulturális és gazdasági kérdés, nem pedig költségvetési. Az szerintük súlyos csapást mérne az esélyegyenlőségre, a független sajtó maradékára és […]

A legnagyobb kormánypárt frakciója szerint a tervezett internetadó megfizetésénél is meg kellene határozni egy felső korlátot. A képviselőcsoport emellett ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg. Rogán Antal,  frakcióvezető az MTI megkeresésére adott válaszában felidézte: a távközlési adót két évvel ezelőtt vezette be az Országgyűlés, „az […]

A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) megdöbbenéssel értesült az internetadó tervéről. Álláspontjuk szerint az új adónem ellehetetlenítené a magyarországi digitális fejlődést, ezért a tervezet visszavonását kérik a kormányzattól. A HÉT álláspontja szerint az új adónem terve ésszerűtlen, abszurd és ellentmondásos, bevezetésének legnagyobb vesztesei a hazai információs társadalom […]

A jövő évre tervezett adóváltozásokat (is) tartalmazó, kedden nyilvánosságra került törvényjavaslat társadalmilag és gazdaságilag egyik legérzékenyebb eleme a 2012 nyarán bevezetett távközlési adó kiegészítésének szánt, az internetes adatforgalom után általánosan fizetendő 150 forint/gigabyte nagyságú adótétel. A BDO Magyarország álláspontja szerint egy ilyen adótétel általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom […]