Magyarországon az online szállásfoglalás egyelőre kevésbé bevett szokás, a magyar internetezők 46 százalékára nem jellemző, hogy a világhálón foglalná le a szálláshelyét, míg 22 százalékuk mindig ezzel a lehetőséggel él – közölte a Kutatópont Kft. az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a magyar internetezők csupán fele tervez idén nyaralást, 31 százalék […]

  Meg kell semmisítenie a Google-nak minden olyan személyes adatot, amelyet a Street View nevű szolgáltatásához Nagy-Britanniában készített felvételek során „véletlenül” begyűjtött. A brit információs kormánybiztos hivatala többhavi vizsgálat után pénteken meghozott rendelkezésében 35 napot adott az internetes óriáscégnek az így gyűjtött elektronikus adatok törlésére. Ha a vállalat ennek nem […]

  Eljárást indított a Google ellen csütörtökön Franciaország és Spanyolország, az adatvédelmi törvények megsértésével vádolva az informatikai óriáscéget. Az illetékes francia és a spanyol hatóság közölte: 150 ezer eurós, illetve 40 ezertől 300 ezer euróig terjedő bírsággal fenyegeti a Google-t, miután a cég a neki szabott három hónapos határidőn belül […]

  A Google, az Apple, a Microsoft és a Facebook az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által […]

  Az amerikai hírszerzés hongkongi és szárazföldi kínai célpontjaira vonatkozó megfigyeléseket dokumentáló iratokból közölt részleteket a South China Morning Post című hongkongi lap, amely Edward Snowdentől, a titkos adatgyűjtési botrány kirobbantójától kapta meg azokat. A hongkongi adatgyűjtés részletes kivonata, amelyet független forrásból nem tudtak hitelesíttetni, dátumokat és hongkongi, valamint szárazföldi […]

2013. június 21-én és 22-én, pénteken és szombaton az UniCredit Bank Hungary Zrt. néhány internetes szolgáltatása nem, vagy csak korlátozottam lesznek elérhetők technikai fejlesztés és karbantartás miatt. A SpectraNet Internet Banking, Mobil Banking, telepített Spectra programok június 21-én 19 óra és június 22-én 09 óra között nem lesznek elérhetőek. A […]

  Kiberbiztonsági kérdésekkel foglalkozó külön irodát hozott létre a kínai külügyminisztérium – jelentette be pénteken a külügyi szóvivő, Hua Csun-jing. Ez az iroda lesz ezentúl felelős a számítástechnikai hálózatok biztonságához kapcsolódó diplomáciai tevékenységekért – hangzott el. A szóvivő elmondta, országa e területen továbbra is fenn kívánja tartani a kommunikációt és […]

  Egyetlen év alatt csaknem félmillióval nőtt a magyarországi Facebook-tagok száma, az idén átlépte a hárommilliót – derül ki Mediameter médiakutató cég első negyedéves közvélemény-kutatásából. Az MTI-hez eljuttatott elemzés szerint az elmúlt év első negyedévében a felnőtt népesség 38 százaléka volt tagja valamelyik közösségi oldalnak, míg az idén már 41 […]

  Rekordáron vette meg a Google az izraeli Waze nevű navigációs programot, több mint egymilliárd dollárt fizetett az alkalmazásért – közölte az izraeli média nyomán az MTI. Szerdán a két vállalat bejelentette honlapján az aláírt megállapodást, amely szerint a Google 1,1 milliárd dollárért jutott hozzá egy Izraelben kifejlesztett programhoz. Ekkora […]

  Az EU-ban egyre többen férnek hozzá az internethez, és egyre csökken azok száma, akik még életükben soha nem interneteztek – derül ki az Európai Bizottság szerdán közzétett, a digitális technológiák elterjedését elemző jelentéséből. A dokumentum problémaként jelöli meg, hogy az uniós háztartásoknak mindössze két százaléka rendelkezik szupergyors, másodpercenként 100 […]