A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY Globális Információbiztonsági felmérése. A hatvan országból összesen 1400 vezető, it-menedzser és információbiztonsági szakértő bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy egyre több szervezet ismeri fel az adatvédelmi veszélyek súlyosságát, mégsem költenek […]
intelligencia
Nagymértékben függ a digitalizáció és a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználásától, hogy sikerül-e Németországban és Európában megőrizni a jólétet és megvédeni az emberi méltóság értékét – mondta Angela Merkel. A mesterséges intelligenciával foglalkozó kormányzati stratégia megtárgyalására szervezett kétnapos kihelyezett kormányülésre időzített interjúban kiemelte, hogy a nagy fogyasztói platformok – köztük közösségi […]
A Telenor Magyarország is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett Mesterséges Intelligencia Koalíció Alapító Nyilatkozatát, hogy több iparági szereplővel közösen támogassa az mesterséges intelligencia alapú alkalmazások fejlesztését. Az alapító nyilatkozatot Koller György, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese és Kőrösi Gábor kormányzati kapcsolatokért és szabályozásért felelős igazgató képviselte a […]
Az SAP olyan új termékeket jelentett be, amelyek segítségével a vállalatok könnyen ki tudják használni a legújabb innovációk – mint például a mesterséges intelligencia – által nyújtott előnyöket. A fejlesztések mindegyike a felhőből érkezik. Chatbotot minden rendszerbe A vállalatok saját chatbotot készíthetnek az SAP Conversational AI felhőszolgáltatásával, amelyben előre konfigurált, […]
A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57, 6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint. A jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az […]
Október 10-én debütál a Trafó Kortárs Művészetek Házában Valencia James, a Magyarországon már jól ismert barbadosi táncos, valamint alkotótársainak multimédiás táncelőadása az AI am here: a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében bemutatkozó darab a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kulturális, társadalmi és művészeti kérdéseket a kortárs táncon keresztül vizsgálja. A darab […]
Az SAP bemutatta a felhőalapú vállalatirányítási rendszerének legújabb verzióját. Az új fejlesztés a gépi tanulás, a memóriaalapú technológia, a digitális asszisztens képességek és a Fiori felhasználói felület kombinációjának köszönhetően lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy villámgyorsan építsenek be új folyamatokat a működésükbe és valós időben reagáljanak a felmerülő váratlan helyzetekre […]
Az EY Magyarország a Nemzeti Biztonsági Felügyelet korábbi vezetőjével, Zala Mihály irányításával fejleszti tovább kiberbiztonsági tanácsadó üzletágát. Az új vezető a Magyar Államkincstártól érkezik. A szakértő évtizedes tapasztalattal rendelkezik az információbiztonság területén. Nevéhez köthető többek közt a Cyber Defence Management Authority (E-biztonsági Intelligencia Központ) létrehozása a Nemzeti Biztonsági Felügyeleten belül, […]
A Unit4 megvásárolta a vállalati teljesítménymenedzsment (CPM) és üzleti intelligencia (BI) megoldásokat szállító német Preverót. A Prevero több mint négyezer nemzetközi ügyfelének segít optimalizálni saját pénzügyi és operatív funkcióit. A megoldás az üzleti adatokat úgy használja fel, hogy mélyebb betekintést és gyors akciótervet biztosít a vállalatok számára. A Prevero segítségével […]
Közel 36 százalékkal növelte forgalmát az azt megelőző évhez képest tavaly a Grepton Informatikai Zrt., így társaság bevétele a 2014-ben elért 928 millió forintról 2015-ben 1,26 milliárdra nőtt. Mindez persze még messze elmarad a 2006-s csúcstól, akkor három milliárd felett volt a vállalat forgalma. 2006 óta, egészen 2011-ig lassan csökkent […]