A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásnak terjedése. A 45 oldalas tanulmány, amelyet a tudományos, innovációs és technológiaügyi minisztérium megbízásából állított össze egy szakértői testület, a brit kormány által november elejére összehívott nemzetközi MI-biztonsági csúcs vitairata. A dolgozat szerzői által említett fő kockázatok között […]

Orbán Viktor és a kormány két tagja, plusz Palkovics László tudománypolitikai megbeszélést folytatott Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Sasfészekben (Értsd Miniszterelnökség a várban. A szerk megj.). A tárgyaláson a világhírű magyar tudós által vezetett Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) 2030-ig tartó stratégiai céljainak megvalósításához szükséges intézkedéseket tekintették át. Az egyeztetés […]

Magyarország legnagyobb hibrid programozó versenye nemcsak több ezer eurós összdíjazása, hanem közösségépítő ereje miatt is vonzza a kreatív it-fejlesztőket, akik az esemény végére multinacionális vállalatok valódi problémáira mutatnak be akár azonnal megvalósítható megoldásokat. A november 24. és 26. között ötödik alkalommal megrendezésre kerülő JunctionX Budapest programozói verseny a kreativitást, az […]

Idén tartalmában és struktúrájában is megújult Nemzeti Tehetség Program (NTP) célja, hogy a tehetségek útját végig kísérve, felismerésüktől a szakmai sikerekig támogassa a hazai és határon túli fiatalokat. Az átalakulás részeként, október 20-tól már az NTP újdonságnak számító nyílt kiírásaira is lehet pályázni, amelyek fókuszában a regionális programok és a […]

Orbán a Huawei alapító vezérigazgatójával tárgyalt. A vállalat bejelentette új, Ipar 4.0 technológiával működő kapuvári gyárát. A Huawei Technologies alapító vezérigazgatójával, Ren Zhengfeijel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök a vállalat kínai központjában. A megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügy-, Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős- és Lantos Csaba energiaügyi miniszter is. […]

  Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése a szegedi lézerkutató-központban, az ELI ALPS-ban. Szabó Gábor, fizikus, akadémikus, az ELI-Hu Nonprofit Kft. ügyvezetője a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program monitoring bizottságának látogatásán azt mondta, a három helyszínen – Szeged mellett Prágában és Bukarestben – megvalósult ELI ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse […]

A kiterjesztetett valóság technológiák fejlesztésére és a munka összehangolására egyetemek, cégek, nagyvállalatok részvételével megalakult az XR Koalíció — hangzott el egy konferencián. Kovács Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet kutatója, innovációs menedzserének bejelentése szerint a koalíció összeköti a szakértőket, az ipari szereplőket és a kormányzatot, így segítve a technológia gazdasági hasznosulását, […]

Hat egyetem kutatóinak bevonásával ismeretterjesztő tanulmánykötetet adott ki a mesterséges intelligencia (MI) terjedő alkalmazási területeiről a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ). A kötet segít abban, hogy az MI-ről feltegyük a megfelelő kérdéseket. „Rendkívül értékes magyar szellemi tőke gyűlt össze a könyv révén a mesterséges intelligencia területén, nem csak személyenként, hanem csoportként […]

Digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A „Fintech Synergy for Overseas filippinos” című dokumentumot a Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel ötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett eseménysorozat keretében szeptember 27.-én Manilában írták alá a […]

Az elmúlt években a szakképzésbe jelentkezők száma 30 százalékkal nőtt Magyarországon; a szakképzés iránti érdeklődés olyan magas, hogy egyes iskolák nem is tudnak valamennyi oda jelentkező tanulót fogadni – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné, született Áder Annamária kifejtette, látható az is, hogy […]