További gyártási, valamint kutatás-fejlesztési befektetéseket telepítenének Magyarországra azok a vállalatok, intézetek, amelyekkel a Münchenben tartózkodó innovációs és technológiai miniszter tárgyalt. Palkovics László elmondta: megbeszélést folytatott a Max Planck Institut lézerfizikai kutatóintézetében, ahol több együttműködési lehetőség is szóba került a német intézet és magyar egyetemek, kutatók között. A miniszter a lehetséges együttműködési […]

Magyarországon jelenleg több mint tízezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus – vezető nélküli – járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít – mondta Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint sikerült eljutni odáig, hogy a járműipar szereplői élen járó kutatásokban vesznek részt, aminél lényegesen többet nem tudnak sem Németországban sem Kaliforniában. Több olyan […]

Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért. Imre a fejlesztéséről elmondta: az EVA (Extended Visual Assistant) egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okos szemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja viselőjét. Az új […]

Új mesterséges intelligencia és internetbiztonsági megoldásokat érintő kutatások indulnak, amelyeket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogat anyagilag – közölte a hivatal. A projektek megvalósítására 48 hónap áll rendelkezésre. A mesterséges intelligencia kutatására létrejött konzorcium 990,27 millió forintot, a magyar társadalom biztonságát elősegítésére benyújtott pályázatok összesen több mint […]

Virtuális valóság környezetből távfelügyelt ipari robotok, menet közben is használható töltőrendszer elektromos járművekhez, távvezérelt háztartási eszközök, fűszernövény-termesztő csomagolás önlocsoló rendszerrel, bluetooth-os lázmérő – ezek nem a jövő eszközei, hanem az Óbudai Egyetem leginnovatívabb hallgatóinak megvalósítható ötletei. Az Óbudai Egyetem ugyanis minden évben meghirdeti végzős hallgatói számára a „Leginnovatívabb szakdolgozat” pályázatot, […]

Stratégiai megállapodást kötött a Microsoft Magyarország és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a magyarországi startup vállalkozások támogatására – jelentették be az együttműködő felek. A Hiventures pénzügyi befektetői szerepvállalása, kiegészülve a Microsoft ingyenesen igénybe vehető felhőszolgáltatásaival, illetve mérnöki és egyéb segítségével olyan ajánlat, ami lehetővé teszi a startupoknak, hogy a termékük […]

Az energiahatékonyságot, a közlekedést és a mindennapi környezet átalakítását támogató fejlesztések mellett több oktatási célú innováció is díjat nyert az Invitech Solutions pályázatán. Az októberben meghirdetett innovációs kiírásra több mint száz pályázat érkezett. A beruházási-, fejlesztési ötletek és projekttervek számára kiírt üzleti kategóriát az Energrade Kft. nyerte a vállalkozások energiahatékonyabb […]

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy az európai digitalizáció élenjáró és alakító szereplője legyen, továbbá bekapcsolódjon az intelligens járműgyártást, az elektromobilitást vagy az elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő uniós programokba – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közlemény szerint a tárcavezető Andrus Ansippal, a digitalizált egységes piacért felelős […]

A világ egyik vezető innovációs központjának számító Izrael kormányzati, egyetemi és vállalati vezetőivel tárgyalt az együttműködés lehetőségeiről a kutatás-fejlesztés, biotechnológia, önvezető autók, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság és lézerfizika területein Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára. A szeptemberben a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság társelnökének kinevezett Palkovics a […]

Három magyar kis- és középvállalkozás (kkv) bekerült az Európai Bizottság egyik legrangosabb innovációs versenyén, az Innovációs Radar Díj 2017-es seregszemléjén a legjobb 48 innovációs projektbe – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A tájékoztatás szerint a következő két hétben közönségszavazás dönti el, hogy a 48 projekt közül melyek […]