Elon Musk, a Twitter tulajdonosa szerint a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni „fájdalmas”. A világ épp második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal átszervezésébe fogott. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta […]

Sportosan indul a tavasz a Direct One-nál: igazi újdonsággal lepi meg előfizetőit a streaming- és tartalomszolgáltató. A március elején indult sporthub mindent összegyűjt egy helyre, amire egy sportrajongónak szüksége van. Hol vannak már azok az idők, mikor egy-egy meccs idejére kiürültek az utcák, mert mindenki leült a tévé elé… Bár […]

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium ~3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére. A következő három évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, […]

Mától elérhetők a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő május 20-a, sokaknak célszerű ennél jóval korábban lépniük – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary. Az Ügyfélkapun regisztrált adózók […]

Március 5-én újranyit a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) szegedi informatikatörténeti kiállítása a Szent-Györgyi Albert Agorában. A közlemény szerint a hazai számítástechnika történetét 1200 négyzetméteren bemutató, egyedülálló kiállítás mellett áprilisig a Programozott grafikák – Csízy László számítógépes grafikái a Neumann 120 évben címet viselő tárlat is megtekinthető. Csízy villamosmérnök a […]

A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát – erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére. Az ELTE közleménye szerint Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tudomására jutott, hogy a Magyar Telekom úgy tájékoztatta előfizetőit a nullás díjszabású ajánlatok kivezetéséről, hogy az ismertetőkből hiányzott a jogszabály szerinti kötelező tartalmi elemek nagy része, és az előfizetőket megillető jogokról sem szólt, ezért a hatóság máris vizsgálatot indított az ügyben. Egyúttal felhívja […]

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására. A NÚSZ az ügyfelek igényeihez igazítva, az új vállalati digitalizációs törekvéseket szem előtt tartva indította el a saját e-matrica-lekérdezőjüket, amely a NÚSZ […]

Az agykéreg és az információfeldolgozásban legfontosabb kéreg alatti partnere, a talamusz között új kommunikációs csatornát fedeztek fel és írtak le a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) kutatói a Lausanne-i Egyetemmel együttműködve. Ez az új idegi útvonal jelen van a magasabb rendű kognitív funkciókban résztvevő homloklebenyhez tartózó (frontális) agykérgi régiókban, de hiányzik […]

A jegybank kétmillió forintra bírságolta az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Kulcs-Soft Nyrt-t bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtiltotta, hogy Kulcs-Soft a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse. A […]