1

Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a techcégek “rendszerszintű visszaélései” miatt. Varga Judit a Facebook-oldalán azt írta: az “árnyék tiltás” vagy “shadowban” azt jelenti, hogy a közösségimédia-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák egy felhasználói profil láthatóságát, elérését, hogy “arról mi ne tudjunk… A techcégek ezzel minden […]

Együttműködési megállapodást írt alá az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kooperáció elősegíti a két szervezet szakmai munkáját a tisztességes verseny megteremtése érdekében valamennyi gazdasági szektorra kiterjedően. A két szervezet közleménye szerint az együttműködési megállapodás kiváló keretet ad a közös munkának, amelyet a két fél a tisztességes […]

Az egyik ellenzéki párt az ellenzéki frakciók támogatásával benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amelyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Microsoft-botrány kivizsgálása érdekében. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy az amerikai vizsgálat alapján tudható, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő […]

Trócsányi László igazságügyi miniszter a taxisrendelet mielőbbi elfogadásában érdekelt – közölte az MTI-vel az igazságügyi tárca sajtófőnöke. Kaleta Gábor Metál Zoltánnak, az Országos Taxis Szövetség elnökének arra a keddi sajtónyilatkozatára reagált, amely szerint gyanús, hogy az Uber Hungary Kft. kézbesítési megbízottja éppen a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda, amelynek az igazságügyi miniszter […]