Az eddigi legfiatalabb, háromfős kínai űrhajós legénységgel útnak indult csütörtökön a kínai űrállomásra a Sencsou-17 nevű űrhajó, amely a tervek szerint mintegy hat hónapos misszión vesz részt a Föld körül. A Sencsou-17 űrhajó („isteni hajó”) és legénysége egy Hosszú Menetelés-2F elnevezésű rakétával szállt fel helyi idő szerint csütörtökön 11 óra […]

Már több mint százezer felhasználója van az online e-bejelentőnek, amely az adatváltozások bejelentését a közműcégek felé, illetve a közműátírások ügyintézését teszi lehetővé az interneten keresztül. Az európai unió 1,8 milliárd forintjából fejlesztették ki az e-bejelentőt. A megoldás indulásakor, 2022 februárjában 31 közműszolgáltató volt elérhető a platformon, mára viszont már több […]

Hat egyetem kutatóinak bevonásával ismeretterjesztő tanulmánykötetet adott ki a mesterséges intelligencia (MI) terjedő alkalmazási területeiről a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ). A kötet segít abban, hogy az MI-ről feltegyük a megfelelő kérdéseket. „Rendkívül értékes magyar szellemi tőke gyűlt össze a könyv révén a mesterséges intelligencia területén, nem csak személyenként, hanem csoportként […]

A kibertér nagyon fontos műveleti terület, amivel a Magyar Honvédségnek is foglalkoznia kell — jelentette ki Kajári Ferenc vezérőrnagy. A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese szerint a drónok néhány éve még a tudományos-fantasztikus filmek világába tartoztak, de ma már kézzelfogható közelségbe kerültek, ezért már a honvédségnek is vannak drónokkal, kibertérrel, információs […]

Az Európai Bizottság 2023. április 25-én azonosította az online óriásplatformokat és a nagyon népszerű online keresőprogramokat, amelyeknek augusztus végéig kellett megfelelniük a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) őket terhelő új kötelezettségeinek. 2020-ban az Európai Digitális Stratégia részeként az Európai Bizottság bejelentette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletcsomag megalkotását, amelynek legfőbb […]

Új tudományos eredményeket tett közzé a galaxisunkról és azon túlról is az európai Gaia űrmisszió. A csillagászok többek között újabb félmillió csillagot katalogizáltak egy sűrű csillaghalmazban, azonosítottak csaknem négyszáz lehetséges kozmikus lencsét, és több mint százötvenezer kisbolygó pozícióját pontosították a Naprendszerben. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közlemény szerint a […]

Befejeződött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népességstatisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos európai uniós projektje. Az SMP ESS program keretében megvalósult projekt során olyan új módszerekkel kísérleteztek, amelyek segítségével a jövőben kizárólag nyilvántartási adatok felhasználásával állíthatnak majd elő népszámlálási típusú adatokat, amelyek megfelelnek az új európai népességstatisztikai rendelet (European Statistics on Population – […]

A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok, valamint szakértők értékelése alapján ítélte meg a hazai barkácsáruházláncnak a magazin és az amerikai technológiai cég. […]

A fedélzeti vezérlőrendszer működésében fellépett rendellenesség miatt zuhant le a Holdon a Luna-25 automata állomás – közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat a sajtóval. A tájékoztatás szerint a tárcaközi bizottság szerint, amelynek feladata annak megállapítása volt, hogy mi váltotta ki a Hold-közeli pályára állított Luna-25 automata állomás rendellenes működését, a […]

Az Európai Unió új médiaszabályozása révén keretet teremt arra, hogy az államok ne szólhassanak bele a szerkesztőségi döntésekbe, hogy az újságírókat ne lehessen megfenyegetni, valamint, hogy egyetlen média se válhasson egyetlen kormány kizárólagos információs csatornájává – jelentette ki Vera Jourová. Az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa az Európai […]