A versenyképes vállalatok adatbányászatban is ügyesebbek, mint társaik, az ideális munkaerő nemcsak kreatív, de jó kapcsolatteremtő is, a jövő vezetője közösségi platformon építi a vállalati kultúrát, és üzletet is itt köt. A közhelyeken kívül az IBM új felméréséből kiderül, hogyan alakítja át az ügyvezetők szerint a technológia a menedzsment […]

Az egyik vezető orosz műszaki egyetem, a „rövid nevű” Szentpétervári Állami Információs Technológiai, Mechanikai, Optikai Egyetem diákcsapata lett az első ACM-ICPC programozói nemzetközi versenyen, Varsóban. Az IBM által támogatott verseny döntőjében 112 egyetemi csapat vett részt, kilenc feladatot kellett megoldani öt óra alatt. Végül az orosz egyetemisták győztek. Így a […]

  Megbízható elemzésekre és előrejelzésekre nemcsak a bankoknak, biztosítóknak van szükségük, más iparágakban is szeretnének a jövőbe látni a vezetők. Sokan közülük „szakember” segítsége nélkül, maguk állítják össze üzleti elemzéseiket – például saját mobiltelefonjukon. Az üzleti intelligenciában rejlő új lehetőségekről beszéltek az IBM szakértői és vendégei a szerdai pénzügyi fórumon, […]

Az IBM a napokban bemutatta PureSystems névre keresztelt integrált rendszercsaládját. A vállalat szerint ez az első termékcsalád, amely beépített szakértelmet tartalmaz, megteremtve a szakértelemmel integrált rendszerek új kategóriáját. A PureSystems kétmilliárd dollár értékű K+F beruházás eredménye, melyben az elmúlt négy év felvásárlásaiból származó új technológiák is hasznosultak. „Az új termékkategória […]

Az IBM nyilvánosságra hozta az X-Force legfrissebb trend- és kockázatjelentését, amely meglepő eredményeket közöl az  internetbiztonság fejlődéséről. A jelentés szerint az elmúlt évben csökkent az alkalmazások és kódok biztonsági réseit kihasználó sikeres támadások és a kéretlen levélüzenetek száma. A hackereknek újra kell gondolniuk taktikájukat, érdemes lesz szűkebb informatikai kiskapuk vagy […]

A UNIT4 CODA Hungary Kft., a globális UNIT4 szoftvervállalat hazai leányvállalata, elnyerte az IBM Magyarország „Év Üzleti Partnere”  díját, amelyet Pinke Szilárd, a UNIT4 CODA üzleti szolgáltatásokért felelős vezetője vett át. Az elismerést a cég az első sikeres hazai IBM Cognos Mobile implementációért kapta, amely mobil perifériákon elérhető interaktív mobil […]

Az IBM minden évben értékeli üzleti partnerei tevékenységét és a bizonyos szempontból kiemelkedő teljesítményeket díjazza. A Synergon Csoport „A legnagyobb Tivoli Management forgalmat elért” partner kategóriában vívta ki a legkiválóbbaknak járó elismerést, mivel tavaly a Synergon azonosította be a legtöbb üzleti lehetőséget – áll a társaság közleményében. A díj átadására az […]

Átadták a Fogyatékosság-barát Munkahely díjakat. Az elismerést olyan vállalatok és szervezetek kapják, amelyek külön figyelmet szentelnek a fogyatékos munkavállalók ügyének, ez a szándék saját gyakorlatukban is megmutatkozik. Idén kilenc szervezetet tüntettek ki, közöttük az esélyegyenlőség kérdését a kezdetektől kiemelten kezelő IBM Magyarországot. Az elismerés mellé egy kis logo is jár, […]

A rendszerintegrációval foglalkozó Enterprise Group elnyerte az IBM „Év Üzleti Partnere” címet. A díj az elmúlt évben közösen végrehajtott sikeres projektek elismerése. Az Enterprise Group 2011 márciusában kezdte meg a szorosabb együttműködést az IBM-el, a kezdeti technikai jellegű információátadásokat és sikeres kereskedelmi egyeztetéseket pedig több közös projekt követte.

Az IBM olyan új kiszolgáló-megoldásokat jelentett be, amelyek felhőalapú és elemzési képességekkel bővítik a termékkínálatát. A most bemutatott megoldások között van például az IBM BladeCenter Foundation for Cloud (BCFC) megoldásának új változata. Az integrált virtualizálási platform beépített rendszerfelügyelettel, előre konfigurált kiszolgálókkal, valamint tárolási és hálózati eszközökkel rendelkezik. A BladeCenter Foundation […]