Hétfőn tette közzé a Magyar Nemzeti Bank azoknak a cégeknek a jegyzékét, amelyek jogosultak a magyarországi pénzintézetek informatikai auditjára. A lista nem túl hosszú, mindössze egyetlen sorból áll, a Hunguard Kft. Egy nyáron hozott kormányrendelet miatt ez nem ért váratlanul senkit: a július 1-től érvényes, testre szabott kormányrendelet alapján a […]

Várhatóan rekord összeget, akár mintegy 22-24 milliárd forintot is költhetnek it-biztonságra a szervezetek idén Magyarországon a tavalyi húszmilliárd után – közölte az it-biztonsággal foglalkozó Hunguard Kft. az MTI-vel. A társaság arra számít, hogy a hardveres és szoftveres védelmi megoldások mellett az it-biztonsági büdzséből egyre nagyobb részt fordítanak majd 2016-ban a […]

A magyar víz-, gáz- és áramszolgáltatók, illetve a csatornázási és a telekommunikációs vállalatok informatikai rendszereinek csupán öt százaléka tudott védekezni külső támadások ellen az it-biztonsággal foglalkozó Hunguard Kft. által végzett vizsgálat során. Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint a vállalat szakértői összesen száznegyven rendszert auditáltak, amelyek során többek között etikus hackeléssel […]

  Már csak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) engedélyére vár és piacra léphet a nyerőgéppiac egyik új szereplője, a WEBGAM központi játékszerver tulajdonosa, a WSG Kft. – tájékoztatta a kft. az MTI-t. A WEBGAM megkapta a szerencsejáték törvényben rögzített szerverüzemeltető tanúsítványt az auditor cégtől, a HunGuard Kft.-től. A WEBGAM lesz a […]

Friss, ropogós