A Huawei és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviselői aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást. A Huawei közleménye szerint a vállalat SEEDs ösztöndíjprogramjának célja a technológiai területekre vonatkozó tehetséggondozás, például az 5G-vel kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmillió forintos ösztöndíjalap olyan hallgatói projektekre is fordítható, amelyek magukban foglalják a […]

A Huawei előrejelzése szerint 2030-ra az 5G-magánhálózatok száma elérheti az egymilliót, ami számos új szolgáltatást tesz lehetővé. Az 5G hálózatoknak mindössze három évre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a 4G öt év alatt elért fejlődését – mondta Bóday Tamás, a Huawei Technologies Hungary integrált megoldásokért felelős igazgatója a vállalat budapesti […]

A kifejezetten utazóknak szóló feltöltőkártyás szolgáltatás a fizikai SIM kártyák mellett már eSIM kártyán is elérhető a CitySIM-nél. A telefonok fejlődésével a mobilszolgáltatók is újításokkal rukkolnak elő. “Az eSIM kártyánk már három éve létező termék, de a pandémia miatt elhalasztottuk a széleskörű bevezetését” – mondta Veres Gabriella, aki a Lloyd […]

A kínai infokommunációs óriáscég, a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) 2022-es szabadalmi indexe szerint. A társaság közleménye szerint a vállalat a harmadik egymást követő évben vezette a rangsort, összesen 4505 szabadalmi kérelemmel. Ez közel 30 százalékkal több a sorban második dél-koreai LG által benyújtott […]

A folyamatosan változó randevúzási szokásokkal párhuzamosan a technológia is egyre inkább teret nyer a felhasználók szerelmi életében. A Huawei friss felmérése szerint a romantikus pillanatok megörökítésében és újraélésében segít a mobilfotózás és videózás, amivel a párok előszeretettel élnek is: a megkérdezettek 74 százaléka nyilatkozta, hogy a legromantikusabb pillanatokat fotókkal vagy […]

Lezárult a Huawei Technologies „Seeds for the Future” elnevezésű egyetemistáknak szóló tehetséggondozó programja, amelynek keretében idén nyolcnapos online képzésen vehettek részt az érdeklődők. A tréning során a hallgatók az egyetemen megszerzett ismereteiket összemérhették az infokommunikációs iparág által megkövetelt készséggel, korszerű technológiai ismereteket sajátíthattak el, valamint gyakorlati projektfeladatokon keresztül nyerhettek betekintést […]

A Huawei Technologies Co. Ltd. becslése szerint a 2022-es bevételei nem csökkentek tovább, ami -szerintük- arra utal, hogy az amerikai szankciók miatti forgalomcsökkenés megállt — írja a Reuters. Annak ellenére, hogy az eladások mindössze 0,02 százalékkal nőttek, Eric Xu, a társaság elnöke bizakodó: „Az amerikai korlátozások most már az új […]

Egy amerikai bíró elutasította a Meng Van-csou, a Huawei Technologies pénzügyi vezetője elleni vádakat, ezzel hivatalosan is véget vetve az amerikai-kínai kapcsolatokat feszítő büntetőjogi szankciós ügynek. Meng, akinek édesapja, Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója és vezérigazgatója, tavaly megállapodást kötött az amerikai ügyészekkel az ügy megszüntetéséről négy évvel a 2018 decemberi […]

Már Magyarországon is megvásárolható a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a Mate 50 Pro. Magyarországon is kapható a Huawei Mate sorozat legújabb zászlóshajó készüléke, a Huawei Mate 50 Pro, amely az iparág vezető technológiáit vonultatja fel a mobilfotózás és az általános teljesítmény tekintetében. Az okostelefonon debütál az EMUI 13 operációs rendszer, […]

Németország nem kívánja követni az Egyesült Államokat a kínai távközlési berendezésgyártók általános betiltásában, hanem továbbra is eseti alapon hoz döntéseket. Berlin és Peking kapcsolata szoros vizsgálat alá került Oroszország ukrajnai inváziója óta, amely feltárta a német gazdaság Oroszországtól való energiafüggőségét, és óvatossá tette a tisztviselőket a Kínától való hasonló kereskedelmi […]