Az IDC szerint a kelet-közép-európai régióban a személyi számítógépek értékesítése terén a HP a piacvezető: az első negyedévben ugyanis 4,478 millió hagyományos személyi számítógépet adott el, 4,4 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében, piaci részesedése pedig 25,7 százalékra nőtt 25 százalékról. A Lenovo 1,4 százalékkal több, 3,587 millió készüléket adott […]

Az International Data Corporation (IDC) kimutatása szerint 2016 első negyedévében a HP vezetei a pc-eladásokat a korábbi első helyezett lenovo, és a Dell előtt. A hagyományos személyi számítógépek piacán a vezető szerepet 2013 első negyedéve után első alkalommal ismét a HP Inc. szerezte meg: eladásai 13,1 százalékkal 13,143 millióra nőttek, […]

A notebook.hu kutatása szerint a márkahűség csak annyira számít, hogy ár-érték arányban legyen a kiválasztott elektronikai eszköz. A válaszadók 65 százaléka több márkát is használ vagy kipróbált már, és inkább eszközfüggő, hogy mikor melyik brandet választja. Okostefonnál legnépszerűbb a Samsung lett (harminchárom százalék), a Sony (tizenkét százalék) és az Apple […]

A Hewlett-Packard (HP) nemzetközi vezetése a székesfehérvári székhelyű IVM Zrt.-t választotta partneréül új típusú szolgáltatása elindításához: ügyfeleik mostantól világszerte az irodáikban elhelyezett IVM automatákból juthatnak hozzá a HP billentyűzetekhez, egerekhez és más számítástechnikai eszközökhöz. Az eszközkiadó-automaták a nap 24 órájában üzemelnek: a dolgozó vállalati belépőkártyájával azonosítja magát az automata kártyaolvasójánál, beüti […]

A HP azt állítja, hogy megalkotta a világ első, valóban üzleti felhasználásra megalkotott tabletjét, a HP Elite x2 1012-őt. A 8,1 milliméter vastag, egy kilogrammnál is könnyebb készülék 12 collos, Full HD kijelzővel rendelkezik, beépített, állítható támasztékkal. A tablet hatodik generációs Intel Core M vPro processzorral, SSD háttérárra érhető el, […]

Számos új taggal bővült a HP professzionális nyomtatópalettája. Minőségi színmegjelenítéssel, alacsony fenntartási költségekkel, kiemelkedő energiahatékonysággal és biztonsági funkciókkal érkeznek Magyarországra is a HP irodai nyomtatást újraértelmező nyomtatói. A társaság Laserjet nyomtatókat is bemutatott. A lézeres termékkínálat az új LaserJet nyomtatók kiemelkedő lézerteljesítményével, nyomdaminőségű színvilággal és a legoptimálisabb fekete-fehér nyomtatási költségekkel […]

Számos új taggal bővült a HP professzionális notebookpalettája, az egyik a kecses-keskeny EliteBook Folio, amelynek 12,5 collos kijelzője 4K felbontásra képes. A készülék 12,4 milliméter vastag, súlya pedig kevesebb mint egy kilogramm. Az üzleti kategóriás notebook prémium megjelenése a professzionális felhasználáshoz szükséges biztonsági és felügyeleti rendszerekkel egészült ki, a még […]

Számos új taggal bővült a HP professzionális nyomtatópalettája. Minőségi színmegjelenítéssel, alacsony fenntartási költségekkel, kiemelkedő energiahatékonysággal és biztonsági funkciókkal érkeznek Magyarországra is a HP irodai nyomtatást újraértelmező nyomtatói — hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján. Mint elmondták, a kis- és középvállalkozások számára nyújtott professzionális, minőségi tintát alkalmazó megoldások akár ötven százalékkal olcsóbb […]

Számos új taggal bővült a HP professzionális notebookpalettája, köztük a világegyetem legvékonyabb laptopjával. Az új paletta tagja a HP Spectre, a világ legvékonyabb hordozható számítógépe, amelynek CNC-forgácsolással készült alumíniumháza mindössze 10,4 milliméter vastag. A Spectre Intel Core i5 és i7 processzorokkal érhető el, full HD felbontású, 13,3 collos Edge-to-Edge, azaz […]

Mintegy kilencven számítástechnikai eszközt, köztük a legnagyobb kormánypárti frakció hét vadonatúj laptopját lopta ki a Parlamentből és a képviselői irodaházból a rendőrség gyanúja szerint egy raktáros – írja az Átlátszó. A két HP, a két Toshiba és a három Lenovo idén március 3-án érkezett meg a Képviselői Irodaház raktárába, ám […]