A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése. Az űrhajó-egység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perc volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt, […]

A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi […]

A Hold felszínét 130 kilométerre közelítette meg az Orion űrhajó hétfőn a kora reggeli órákban, ezt követően folytatja útját a Holdon túl – közölte az Egyesült Államok űrhivatala (NASA). Az Orion múlt szerdán indult, első tesztrepülése során most közelítette meg legjobban Holdat, amelyre a következő években legénységgel a fedélzetén tér […]

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A programsorozat november 3-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik az MTA Székházának Dísztermében, ahol a […]

A Holdon akar növényt termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég. A Lunaria One ausztrál űrkutatási start-up cég pénteken indította el azt a kísérleti projektet, amely azt akarja kideríteni, hogy lehet-e növényt termeszteni a Hold felszínén. Hosszú távon olyan növények meghonosítása a cél, amelyek élelmiszert, gyógyszert és oxigént biztosítanának […]

Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka […]

A Florida felé közeledő Ian hurrikán miatt visszaviszik a NASA holdrakétáját a szerelőcsarnokba, hogy ne sérüljön meg. Az űrrakéta valószínűleg novemberben indulhat útnak – számolt be a BBC. A Mexikói-öböl felől érkező hurrikán az előrejelzések szerint csütörtökön ér partot Floridában, ahol az állam kormányzója, Ron DeSantis szükségállapotot hirdetett. A Kennedy […]

Új fényben és rendkívüli részletességgel mutatta meg a Neptunuszt és halvány gyűrűit a James Webb űrteleszkóp – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása. Legutóbb 1989-ben készült hasonló részletességű kép Naprendszerünk legtávolabbi bolygójának gyűrűiről, amikor az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-2 űrszondája néhány órán át a jégóriás közelében […]

A Szaturnusz híres gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra – írta a Science. A tanulmány szerzői szerint a Szaturnusz 4,5 milliárd éves létezése jelentős részében gyűrűk nélküli bolygó lehetett, azonban mintegy 160 millió évvel ezelőtt egy belső hold túl közel kerülhetett a gázóriáshoz, amelynek gravitációja […]

Ismét elhalasztotta az Artemis I űrrakéta fellövését a NASA, újabb műszaki hiba miatt. Az Egyesült Államok űrügynöksége (NASA) közölte, hogy a floridai idő szerint szombat délután 2 és 4 óra közé ütemezett felszállást újabb szivárgás miatt kellett törölni a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontban. Az előkészítésen dolgozó szakemberek reggel fedezték fel a […]