Tesztjelleggel drónokkal figyelik az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határszakaszt augusztus végétől. A projekt célja az illegális bevándorlás, az embercsempészet kiszűrése és megakadályozása – számol be az orf.at nyomán a Cyberpress.hu. Az említett határszakaszokon újszerűnek számító drónok általi kontroll során, az általik közvetített felvételek alapján az osztrák rendőrök forrónyomon indulhatnak el […]

A Vodafone Magyarország IoT megoldásai között immár elérhető a Konica Minolta hőkamerája, amely nagy segítséget jelenthet a jelenlegi helyzetben azoknak a vállalatoknak, akik nem tudtak átállni a teljes home office működésre vagy viszonylag nagy ügyfélmozgás jellemző a telephelyükön. A hőkamerával egy olyan elsődleges védelmi vonalat állíthatnak fel, amelynek köszönhetően csak […]

A Cat phones bejelentette a Cat S60-at, amely a gfyártó szerint az első beépített hőkamerával rendelkező okostelefon, ráadásul az eddigi legvízállóbb okostelefon egyben. A Cat S60-ba FLIR hőkamerát szereltek, ez a gyártó a hőtérképezéssel kapcsolatos megoldások egyik vezető gyártói. Az apró szerkezet olyan felhasználási lehetőségeket nyújt, mint hőveszteség ellenőrzése nyílászáróknál, […]

1

Gyakorlatilag nincs olyan, amire ne lehetne használni egy iPhone-t. Itt van például a sörnyitó, igaz a mondás szerint olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó. A viccet félretéve: a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) egy olyan kis, az iPhone 5 és 5S-re csúsztatható kis szerkezetet mutattak be, amellyel az Apple okostelefonja hőkamerává […]