Pécsett három, Kaposváron négy, Budapesten két, a közelmúltban bezárt postahivatalt nyitnak meg a már amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok áldozatvállalásával. Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen – közölte a pécsi önkormányzat. A keleti városrészben lévő Puskin téri, […]

Információs napokkal, állásbörzékkel, a munkalehetőségek feltérképezésével kíván segíteni Nagykanizsa önkormányzata annak a mintegy 900 dolgozónak, akit a Tungsram a városban lévő üzeméből küld el év végéig – mondta el a polgármester. Balogh László frakcióvezető elmondta, hogy a jelentős létszámleépítés miatt a napokban találkozott Jörg Bauerrel, a Tungsram elnök-vezérigazgatójával, valamint a nagykanizsai […]