A Systemax EMEA európai, közel-keleti és afrikai piacokért felelős Páneurópai Technológia Termékcsoportja új szolgáltatóközpontot nyit tavasszal Budapesten – jelentették be a Nemzetközi Külgazdasági Hivatal (HITA) és a cég képviselői. A számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat terjeszkedését a páneurópai térségben támogatni hivatott budapesti központ a tervek szerint az […]

  Hét magyar vállalat vett részt a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával a müncheni Electronica kiállításon – közölte a HITA az MTI-vel. Az elektronikai ipar kétévente megrendezett seregszemléjén az idén 48 országból összesen 2669 kiállító vett részt. A magyar vállalkozások exportpiacra jutását segítő külgazdasági hivatal közleménye szerint a seregszemlén a […]

  A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával öt magyar cég vett részt Dubai-ban a TETRA Világkongresszuson. A HITA közleménye szerint a kiállításon való sikeres szereplés előkészítésében a HITA szorosan együttműködött a TETRA Forum Hungary Egyesülettel (TFHE), melynek öt tagja  – a Fercom Kft., a GeoX Kft., a Metalcom Zrt., az […]